2011. március 4., péntek

Újabb adag ‘Remixed’ albumokkal bombáznak

NLRelitSzemély szerint nem vagyok híve az elmúlt pár évben divó trendnek, miszerint az összes szerzői album után kiadjuk ugyanazt, remixekkel, de úgy néz ki a még egy bőr lehúzásának elve alapján ez a dolog nagyon elterjedt.
A közeljövőben megkaparinthatjátok a tavalyi év két sikeres trance korongjának, a Do You Dream?-nek és a Northern Lights-nak az átgondolásokkal megfűszerezett újrakiadásait.

Végtelenségig lehetne sorolni a nagyobb trance albumok ‘Remixed’ verzióit, amik szerintem nem sokat adtak a dalok értékéhez; jobb lenne a remixeket a kislemezekre hagyni, azzal megbékülnék.

Viszont egyes darabok mindenképpen figyelemfelkeltőek. Tavaly szeptember végén lépett a fénybe a szőrös brit, Gareth Emery debütáló albuma, a Northern Lights. Megérdemlem, hogy szívlapáttal pofánverjetek, amiért nem írtam róla, ugyanis egészen finom egyvelegre sikerült a lemez, melyen olyan közreműködőket találunk, mint Jerome Isma-Ae, Activa, Lucy Saunders vagy épp a tesó, Roxanne Emery.
Igazi Emery-féle dalok, amelyeket elvár tőle az egyszeri paraszt, energikus összeállítások és megkapó dallamvonalak egész sora várja a hallgatót; én máig sokszor megforgatom.

Március 18-ára van benaplózva a Northern Light Re-Lit album, aztán meg némi buli is Miamiban, aminek nem tudom ki csinálta a plakátját, de Gareth úgy néz ki rajta, mint egy rossz meleg. No de ettől eltekintve ezen az újramegvilágított korongon lesznek brutális nóták, mindjárt itt az Arrival, ami alapvetően is egy nagyon jó muzsika, de az Ashley Wallbridge remix megaláz mindent; a rádióműsorok manapság nem is győzik játszani. Ezen felül beleütközhetünk a teljes trance élvonalba Daniel Kandi-től kezdve Super8-éken át egészen Lange-ig.

Gareth Emery – Northern Lights Re-Lit

01. Gareth Emery feat. Brute Force - Arrival (Ashley Wallbridge Intro Mix)
02. Gareth Emery - El Segundo (Arty Remix)
03. Gareth Emery feat. Jerome Isma-Ae - Stars (Hardwell Remix)
04. Gareth Emery - Full Tilt (Baltek Remix)
05. Gareth Emery feat. Roxanne Emery - Too Dark Tonight (John OCallaghan Remix)
06. Gareth Emery - Citadel (Supe8 And Tab Remix)
07. Gareth Emery feat. Emma Hewitt - I Will Be The Same (Dennis Sheperd Remix)
08. Gareth Emery - Global (Jordan Suckley Remix)
09. Gareth Emery feat. Mark Frisch - Into The Light (Lange Remix)
10. Gareth Emery feat. Lucy Saunders - Fight The Sunrise (Daniel Kandi Remix)
11. Gareth Emery feat. Lucy Saunders - Sanctuary (Giuseppe Ottaviani Remix)
12. Gareth Emery feat. Activa - All Is Now (Jorn Van Deynhoven Remix)

Gondoltam mutatok Nektek valami ízelítőt, de a kiadó Garuda olyan kőkeményen levadássza az engedélyük nélkül feltöltött YouTube-videókat, hogy az már komolyan példás. Hallgassátok ezt itt, míg nem törlik:




A német születésű, USA-ban élő Markus Schulz nem csak a 8. legjobb DJ a világon, hanem azok közé az előadók közé tartozik, akik nagy figyelmet szentelnek a rajongótáborukkal való interakcióra. Egy igazi fanki pali ő, aki valószínűleg nem fog unatkozni a következő pár hónapban: érkezik tőle egy turné DVD, egy új album a Dakota alteregója alatt és nem utolsó sorban harmadik stúdióalbumának remixelt manifesztációja, a Do You Dream? ‘The Remixes’.

Az eredeti korongról ide kattintva olvashatjátok agymenésemet, ami viszont a remixeket illeti, érkezik pár olyan, amire elkerekedik a szem. Az Alpha State-et az a Mike Foyle veszi kezelésbe, akit én csak isteníteni tudok; tőle mindig csak hihetetlen profi munkát kap az ember. A címadó dal Ferry Corsten változata sem hagy kivetni valót maga után, a 65.4 Hz-et pedig Mr. Pit gondolta át, aki a napokban a Stamina-val repeszti a homlokokat, de durván.
Super8 & Tab, Tucandeo, DNS Project, Jochen Miller, Cosmic Gate: mind-mind olyan zeneipari szakmunkások, akiknek keze nyoma rajta lesz Markus semmibe foszló lábában. Jöttükre április elsején számítsatok, pirkadatkor, Beatport felől.

Markus Schulz – Do You Dream? ‘The Remixes’

CD 1:
01 Alpha State
02 Away (feat. Sir Adrian)
03 Rain
04 Dark Heart Waiting (feat. Khaz)
05 Not The Same (feat. Jennifer Rene)
06 Do You Dream (Uplifting Vocal Mix)
07 Last Man Standing (feat. Khaz)
08 Surreal (feat. Ana Criado)
09 Unsaid (feat. Susana)
10 Lifted (feat. Angelique Bergere)
11 Perception (feat. Justine Suissa)
12 The New World
13 Lightwave (feat. Angelique Bergere)
14 65.4 HZ
15 What Could Have Been
16 Goodbye (With Max Graham feat. Jessica Riddle)



CD 2:
1. Alpha State (Mike Foyle Remix)
2. Away (Cosmic Gate Remix)
3. Rain (Phynn Remix)
4. Dark Heart Waiting (Jochen Miller Remix)
5. Not the Same (Carlo Resoort Remix)
6. Do You Dream (Ferry Corsten Remix)
7. Last Man Standing (Karanda Remix)
8. Surreal (Moonbeam Remix)
9. Unsaid (Big Room Club Mix)
10. Lifted (Tenishia Remix)
11. Perception (Super8 & Tab Remix)
12. The New World (Barnes & Heatcliff Remix)
13. Lightwave (Club Mix)
14. 65.4Hz (Mr. Pit Remix)
15. What Could Have Been (Tucandeo Remix)
16. Goodbye (DNS Project Remix)