2011. március 2., szerda

Andy Blueman album kilátásban

Nemrég arról olvashattunk, hogy a trance szcéna egyik fiatal titánja elfordítja tekintetét a stlustól és a filmzene területére téved.
Ma bejelentette Facebook oldalán, hogy még az évben megjelentet egy albumot.

Sokaknak felcsillant a szeme. Vajon Andy Blueman visszatér a trance-hez, amiben olyannyira kiemelkedő volt?



Sajnos azt kell mondjam, nem. A producer válaszolt néhány hozzászólásra a bejelentést illetően, melyekben kifejtette, hogy az album sokkal inkább egy portfólió lesz, illetve némi pénzgyűjtési akció; ezen felül bár lesznek rajta trance szerzemények, valójában egy cross-genre digitális válogatás lesz régi-új dalokból.
A kizárólag CD Baby oldalon megvásárolható korongon olyan dalok lesznek, mint a The End Of Time, The Last Flight, Fields Of Fortune vagy az Away From The Sun.
Sokan azt is furcsállották, hogy miért épp ezen a CD Baby-n jelenik majd meg a dolog, amire Andy elmondta, hogy egyrészt félhivatalos albumról beszélünk, konkrét kiadó nélkül, így az olyan nagy áruházak, mint a Beatport vagy a Juno ki is vannak zárva. Másrészt a nagy lemezboltok alacsony áron adják a dalokat úgy, hogy azok értékéből kőkemény részesedést kapnak, míg a CD Baby-n a zenész bizonyos keretek között megszabhatja, mennyiért kívánja áruba bocsátani a műveit.

Kicsit érdekes Mr. Blueman hozzáállása a dolgokhoz, ami az elmúlt hónapokat illeti. Nehéz döntést hozott, amikor a szinte halálbiztos elektronikus zenei karriert háttérbe szorította a kortárs komolyzenei komponálás hatására, aminek talaján nagyon nehéz elhelyezkedni és ezt most ő is megtapasztalja. Hogy mi lesz a szlovén producer további sorsa? Kiváncsian várom. Csak úgy, mint az albumot, amelyre idén ősszel számíthatunk.