Bár itt a harmadik helynél már nem is tudom egyértelműen eldönteni, hogy melyik zenéről is írjak. Hiszen azok közül a számok közül, amik benne vannak a képzeletbeli örökranglistámban, nehéz lenne bármiféle egymásutániságot megállapítani. (Közbe aszondja a Blogger: léptessük már ki az Endorilt bejegyzés írása közben a blogrendszerből, mert az mekkora funky...)
Mindenesetre azért csak kiválasztottam egyet. Tavaly február 15-én volt egy nagyon eltalált A State Of Trance adás, számszerint a 288. Olyan nagyszerű muzsikákat hallhattunk benne, mint a Light The Skies electrós remixbe, a The Bells Of Tiananmen, Airbase újragondolásában, vagy épp a Wippenberg által kezelésbe vett Needs To Feel.
Azt sem tudtam merre kapjam a fejem a jobbnál jobb melódiák között, ám volt egy, amit annyiszor meghallgattam, hogy már rojtosodtak a bitjei az mp3 fájlnak.
Egy japán fiatalember, Tetsuya Tamura produkálta meg az eredetit. Tetsuya a tokiói megaklub, a Velfarre rezidense már egy jó ideje, így hát nem kis reputációnak örvend a Föld kerekén. Hangzásvilágára a tech-, és uplifting trance egész megkapó egyvelege jellemző.A Remo Con álnév alatt muzsikálgató zenésznek 2006 végén látott napvilágot a Cold Front című trackje, ami Japánban az Avex, Európában pedig az Anjunabeats gondozásában jelent meg. Az eredeti verzióra a telt, néha kissé kaotikusnak ható dobjáték, a markáns szinti pad-ek és egy olyan nagyszerű főtéma jellemző, amit mintha egy C64-es játékból szippantottak volna ki.
Ám ami az említett ASOT-epizódban volt, az nem az eredeti, hanem a kiadott korong 'B-oldalán' hallható Bart Claessen remix. Az 1980-ban született holland (ugyan milyen nemzetiségű lehetne?) producerre szerintem legtöbben talán Barthezz becenéven ismernek. A 2001-es On The Move című szerzeményével azt hiszem nagyon sokan találkoztak már.
No szóval, ő egy olyan remixet rittyentett a Cold Front-hoz, hogy az valami eszméletlenség. A koncepció lényegében ugyanaz, mint az oridzsinálnál, műfajt nem változtatott, csak inkább rátett egy lapáttal. Egy olyan jóóó nagy lapáttal. Olyan beatperkussziót rakott az alap dobok alá, ami kirázza belőled a jó magyar lelket is (számomra minden idők legjobb trance beat-je ez), hozzáadott egy csipetnyi echte falbontó basszust, kicsiszolta a fődallamot játszó portamento szintit, és megkínálta az egészet néhány pattogós háttérdallammal és bizsergető effektekkel.
Igazi kis remekmű lett belőle: egy olyan abálós, zúzós techtrance, ami bár az elején markánsnak és túl 'száraz'-nak tűnhet, mégis a kiállásnál és kórus résznél belépő főtémát a legtöbb trancer bizony megkönnyezi. Szépség és a szörnyeteg feeling.
Amit nem szeretek sok mai, idehaza a fiatalokba roskadásig sulykolt house dalban az az, hogy míg a kiállást képesek a producerek elszállósra csinálni, és megérinteni az ember lelkét, úgy a trackek kórusrészeinek felvezetése és maga a kórus átmegy egy jellemtelen abálásba, néhány dobbal és egy erős szinti'dallammal' (mert dallamnak nehezen nevezhetőek). Az ember hiányolja a kiállásban hallott szépséget, érzi, hogy valami kimaradt a dalból. Ez a baj sok house slágerrel manapság, viszont a Cold Front rákontráz ezekre, a kórusban visszajön minden szépség, minden érzelem... és ez egyfajta teljességérzetet ad a hallgató számára. Ezért szeretem. Ezért is.
Íme hát:
Remo-con - Cold Front (Bart Claessen Remix)
(Gyk: a kórust ne úgy tessék érteni, hogy soksok emberke énekel. :) Zeneszerkezetileg a kórusrész az, ahol az összes (vagy legalábbis a legmeghatározóbb) hangszer szól.)
