
És ez a kedves, aranyos emberke nem pihen, végig gürizi fél 2008-at is, csakhogy meglephessen minket egy újabb albummal. Ezúttal jöjjön a tényleges debüt album bemutatása, ami szintén olyannyira jól sikerült, hogy talán el sem lehet hinni. Fáradságot nem ismerve, ezernyi fellépés ellenére is, ez év június 23-án hivatalosan is megjelent a Songbook.

Egy szó, mint száz, múlt hónapban végre kiténfergett a színfalak mögül a Songbook. A sors kicsiny fintora, hogy nekem már már május 30-án megvolt :)
A fáradhatatlan Shah ismét két CD-vel örvendeztet meg minket, ám ezúttal nem mixalbummal állunk szemben. 14 muzsika, fejenként 2 változatban. Ezt kínálja az album, és még bizony többet is. A szerző hű maradt az Another Day On The Terrace koncepciójához, az első CD-n a vérpezsdítő, táncolható verziók sorakoznak (a trance-től a breakbeat-ig mindenféle stílusban), a második korong viszont akusztikus valóikban mutatja meg a számokat, fantasztikus gitár és zongora játékkal fűszerezve a dolgot.
Az első CD nem annyira nyerte el a tetszésemet. Néhány szám igazán jól sikerült, ám a többi egybefolyik és beleolvad abba a néhány jól sikerültbe, így egy kicsit hatásvadásznak és sablonosnak hatnak. Ezzel szemben a dalok akusztikus változatai szépek, nyugtatóak és csakúgy, mint a Sunlounger album chillout mixe, ez is ellazítja az embert, bármilyen hangulatban legyen is.
Elképesztő munkával járhatott az album elkészítése, ugyanis az összes trackhez nemzetközileg elismert énekesek és énekesnők kölcsönözték a hangjukat a világ minden tájáról. Így például gyönyörködhetünk az USA-beli Aruna, a holland Inger Hansen, az olasz-japán Jane Kumada vagy az osztrák Maria Nillius fantasztikus vokáljaiban. Shah papához híven, a szövegek ismét csak fülbemászóbbnál fülbemászóbbak, és a dallamokra sem lehet panaszunk.
Az kezdő dal, a Now or Never lágy string-ekkel és nagyszerű zongora játékkal indul (egész szóbeli érettségi alatt az ment a fejemben), az utána következő Who Will Find Me-t az összes jóravaló trancer már kívülről fújja, a harmadikként érkező Ocean Drive pedig egyszerűen magával ragadó. Ezzel a mesterhármassal indít az album, majd egy kicsit átmegy sablonba, ami az első CD-t illeti. A karakteres hangú Inger Hansen ezek után elénekli nekünk a reménytelenül szerelmes Don't Wake Me Up-ot, ami szerintem Shah papa San Antonio Harbor remixébe az igazi. A CD vége felé járva ismét előtünnek az igazán jó nóták. A Back To You egy kiváló breakbeat muzsika, a dobjai nagyon tetszenek, a záró dal (Over & Over) pedig eléggé megmozgatja az embert.
A DJ Shah debüt album tehát itt van, megjött és még jó is. Nem lett akkora dobás, mint az Another Day On The Terrace szerintem, de mindenképpen megér 1-2 hallgatást, főleg a második CD.
Tracklista:
CD1
- DJ Shah feat. Aruna - Now Or Never
- DJ Shah feat. Adrina Thorpe - Who Will Find Me
- DJ Shah feat. Phillipa Joy - Ocean Drive
- DJ Shah feat. Inger Hansen - Don't Wake Me Up
- DJ Shah feat. Kelly Llorenna - Lift Me Up
- DJ Shah feat. Chloe Langley - Young & Proud
- Armin van Buuren & Dj Shah feat. Chris Jones - Going Wrong
- DJ Shah feat. Jane Kumada - Turn Back Time
- DJ Shah feat. Jan Johnston - Beautiful (Glimpse Of Heaven)
- DJ Shah feat. Ed Winslet - Free
- DJ Shah feat. Adrina Thorpe - Back to You
- DJ Shah feat. Maria Nillius - Make Me Feel
- DJ Shah feat. Britta Meideros - Sunday Morning 2.8
- DJ Shah feat. Nadja Nooijen - Over & Over
CD2
- DJ Shah feat. Aruna - Now Or Never (Acoustic)
- DJ Shah feat. Adrina Thorpe - Who Will Find Me (Acoustic)
- DJ Shah feat. Phillipa Joy - Ocean Drive (Acoustic)
- DJ Shah feat. Inger Hansen - Don't Wake Me Up (Acoustic)
- DJ Shah feat. Kelly Llorenna - Lift Me Up (Acoustic)
- DJ Shah feat. Chloe Langley - Young & Proud (Acoustic)
- Armin van Buuren & Dj Shah feat. Chris Jones - Going Wrong (Acoustic)
- DJ Shah feat. Jane Kumada - Turn Back Time (Acoustic)
- DJ Shah feat. Jan Johnston - Beautiful (Glimpse Of Heaven) (Acoustic)
- DJ Shah feat. Ed Winslet - Free (Acoustic)
- DJ Shah feat. Adrina Thorpe - Back to You (Acoustic)
- DJ Shah feat. Maria Nillius - Make Me Feel (Acoustic)
- DJ Shah feat. Britta Meideros - Sunday Morning 2.8 (Acoustic)
- DJ Shah feat. Nadja Nooijen - Over & Over (Acoustic)