Még valamikor március legelején történt az, hogy egy jó kávé és némi reggeli mellett vidáman böngészgettem az internetes zeneáruházak aktuális trance-megjelenéseit debreceni ex-albérletünk napfényes nappalijában. Ekkor lettem figyelmes erre a Cor Fijneman-kislemezre. A producerről érdemes tudni, hogy bizony nem ma kezdte az ipart, mintegy 10 éve tevékenykedik serényen mindenféle formációban és álnevek alatt. A 33 éves bredai zenészt az öreg rókák talán legjobban a zseniális Threesome gyülekezetből ismerhetik, aminek keretein belül Alco Lammers-szel és a mester Geert Huinink-kel együtt 2000-ben megírták a Mohave / Gobi maxit, amiről a Gobi valami elképesztően jó szám, még 2002 környékén találtam rá Sterbinszky apánk örökérvényű hypeROXYd/Trance mixalbumán (amit egyébként minden valamira való elektronikus zenét szerető magyar emberkének kötelezővé tennék a /House lemezzel együtt).
Geert Huinink-kel együtt még Dawnseekers alteregó alatt is alkottak, illetve Tiesto-val és Ronald Kramer-rel karöltve a Hammock Brothers név alatt rombolták a klubokat.
2004-ben belevágott egy saját kiadó egyengetésébe, nem máshol, mint a Black Hole Recordings berkein belül: ez volt az Outstanding, aminek első kiadványát is ő maga jegyzi Silence The Sneak néven. Egyébként a label gondozásában 90%-ban a saját alkotásait teszi közzé (Javier & Finjemaen, Miller & Fijneman, Dugunoz vs. Tha Roofas).
Szóval Cor ismét alkotott és idén először a Blow It All Away című kislemezt rakta le az asztalra. Egy jó ideje nem hallottam tőle semmit (pedig számos dalt írt) így ez felkeltette a figyelmemet, gondoltam belehallgatok, jók a srác ‘referenciái’ :). A címhez igazodván, teljesen szétrobbantotta az agyamat a dal eredeti verziója, hihetetlen remekművel állunk szemben, amihez radikális remixek készültek.
Az Original Mix komótosan indít, némi shiftelt hat-tel és nyugodt lábdobbal, amihez időközben csatlakozik még pár dobritmus, egy karakteresen melankolikus zongoradallam, illetve agyhúzás gyanánt egy erősödő supersaw pad is.
Visszafogja magát kissé a dal, teret engedve a csodálatos férfi vokálnak, ami az egész dal kvintesszenciáját szolgáltatja: komor, szívszorító dalszöveg, melyhez nagyszerűen sikerült eltalálni a hangot. (Egy bizonyos Cornelis énekelte fel a szöveget, akiről sajnos nem igazán tudtam előkotorni semmit; a hivatalos megjelenésben sincs megemlítve.) A háttérben morajló basszus, a határozott snare és a kimért zongora összhangja kísér minket, miközben elveszünk magában a vokálban, melynek egy gate-elt supersaw pad ad nyomatékot és vezeti el a hallgatót a kiállásba. A zongora elhalkulása után robbanásszerűen tör be a főtéma a már említett pad-del; a játszott akkordok csak még jobban rátesznek a muzsika bús hangvételére.
A kórus ehhez képest viszont egészen táncoltató és telt, a dobok kavalkádját és a fődallam hangorkánját a háttérben némi arpeggio téma feszíti tovább, majd csatlakozik egy magas tartományt megcélzó hegedű egészen lágyan és halkan, de aki észreveszi, az imádni fogja. A levezetés előtti utolsó nléhány ütemet a refrén teszi tökéletessé.
Egyszerűen imádni való, bár depressziós időszakunkban ne hallgassuk, mert le fogunk ugrani az első hídról (alföldiek hátrányban).
Dennis Verez remixe kőkeményen house-orientált. Némi magasan szűrt kick adja a ritmust az első másodpercekben, mely persze hamarosan megkapja a méltó mélyszekcióját is, miközben csilingelő és gyors dobok késztetik mozgásra az embert. A basszusvonal kissé csapnivaló, szerintem nem illik bele az összképbe. Hirtelen szakad meg a dal, hogy bejöjjön a vokál, illetve azt is hirtelen kiölve maga a fődallam, ami ugyanaz (és ugyanazzal a hangszerrel), mint az eredetiben, csak talán némi kakaót csavart rá a Dennis. Ezek után ismét csak hirtelen váltás keretében kapjuk vissza a dobokat és a basszust csupán, majd lényegében kezdődik az egész elölről, azzal a különbséggel, hogy ezúttal élvezhetjük a dallam alatt a dobokat. Érdekes módon bassz nélkül; a dal sosem teljesedik ki (ami a mai house zenék többségének legnagyobb gyengesége szerintem). A remix elveszíti az eredeti verzió mondanivalóját.
Dunugoz-t köszönthetjük a kislemez záróakkordjaként egy iiirtózatosan szeletelő drum & bass remixben. Az elején némi szöszmötölés a supersaw-val aztán durr bele a lecsóba, de nem ám úgy finoman. Vérlázító gyorsaságban suhanunk telt dobok, fejrázós ritmusok és egy mély brass között, melyet a titokzatos zongora és némi aláfestő pad kísér. Megszakadunk, érkezik a vokálrefrén, aztán ismét csak recccccs! Beszáll a teljes vokál is (kicsit furán hat egyébként), hogy kivezesse a kompozíciót a kiállásba, melyet a supersaw és a zongora határoz meg. Misztikusan darálós remix lett ez, nagyon jól kivitelezve.
A Blow It All Away tehát nálam jött, látott és győzött: karakteres és hangulatos, éneklésre késztető és szívszorító.
Dalszöveg:
I've gone deaf to everything, but the sound of rain.
I feel it getting colder now, it just intensifies my pain.
I've gone blind to all but fear.
To everything that's not my own.
It's like I'm always on the run and I feel angry and alone.
I've gone numb to your advice.
There's nothing in the words you say.
That could summon all the winds and have them blow it all away.
Blow it all away.
Cor Fijneman – Blow It All Away
Outstanding, 2010. február 22.
01. Original Mix 8:34
02. Dennis Verez Remix 6:05
03. Dunugoz Remix 7:40
