2010. július 8., csütörtök

Vandit az Armadában

armada-vandit[1] Érdekes, meghökkentő és erősen nyomasztó bejelentést tett ma a holland Armada kiadó-mamutcég és a németországi Vandit Records….

Az előbbit az Armin van Buuren – Maykel Piron – David Lewis hármos hozta létre az ezredforduló után, nem sokkal az után, hogy Paul van Dyk piacra dobta magát, meg a Vandit-et. Mind a két kiadó mögött szép karrier áll, főleg az Armada-sok húztak bele az utóbbi időben, úgy nőnek, mint a holland gomba. Szóval a mai napon azt mondja a Maykel meg a Paul van Dyk, hogy e két cég ezentúl együtt fog dolgozni, mint a szép szerelmesek, kéz a kézben. Az első ilyen közös megjelenés a Vandit 10. évfordulójára hegesztett mixalbum lesz majd.

Nyíltan nem mondták ki, hogy bármiféle ‘bekebelezésről’ lenne szó, de nagyon olyan a szaga, és ez a szcénára nézve nagyon nem jó hosszú távon.

Én már akkor is csodálkoztam, amikor Andy Moor AVA Recordings-a beleolvadt a holland armadába, de ez aztán igazán meglepett. A mai trance bizniszben nem sok a nagy kiadó, főleg úgy, hogy az említett óriás folyamatosan harapja be a nevesebbeket. Két nagy riválisnak talán Ferry Corsten Flashover Recordings-a és Above & Beyond-ék Anjunabeats-e tekinthető, de érdemes megemlíteni a Kyau & Albert páros Euphonic-ját, Darren Tate Mondo-ját, a Black Hole-t vagy épp a High Contrast-et. Többek között. A Vandit is egy büszke és kiemelkedő cég volt mindeddig, ám most úgy néz ki, nem megy nekik a szekér a pénzügyek terén, még ha olyan nagy nevek is vannak náluk, mint Giuseppe Ottaviani, Alex M.O.R.P.H., The Thrillseekers vagy épp a Filo & Peri duó. Ha az Armadába olvad ez a label is, akkor kezdhetünk aggódni.

A mai világban már boldog-boldogtalan alapíthat kiadót, főként ugye digitálisat, szóval enyhén felhígult az ipar, bár az amatőr próbálkozások rendszerint elbuknak egy idő után. Persze nem mindegyik. De ha ekkora monopolhelyzetre tesz szert valami, mint az Armada, akkor az a természetes versenynek és a piacnak semmiképp sem esik jól, főleg amilyen agresszív, csapból-is-mi-folyjunk marketinget folytatnak. Az átlaghallgatók könnyedén elsiklanak a kisebb neveknél kiadott anyagok fölött, pedig azok sokszor sokkal jobb minőséget produkálnak. Arról nem is beszélve, hogy a holland kiadóóriásnak a közeljövőben arra is lehetősége lehet, hogy a különböző internetes zeneáruházakat mellőzzék, és kizárólagosan a saját hálózatukon keresztül tegyék elérhetővé a dalokat – esetleg drágábban. És így az áruházak bizony komoly bevételforrástól eshetnek el, ami megint csak árt a piacnak. Persze ez azért erős lenne.

A fórumok viszont már izzanak, a hír hallatán mindenki felhördült és a legtöbben rossz szemmel nézik ezt a bizonyos ‘együttműködést’. Arminék üzleti szempontból nagyon jól keverik a kártyákat, ez biztos: hatalmas összegek forognak az amszterdami székházban. A Vandit is egy zászlóshajó lesz az Armada flottájában, mint megannyi, sok különböző műfajt lefedő label? Meglátjuk.