2011. március 11., péntek

Érkeznek a mixalbumok

ASOTAWBS
Lassan már szokássá válnak a különböző mixkompilációk az év első negyedében, ez idén sem lesz másképp. Hamarosan elérkezik az idő, hogy a kiadók megmutassák, mi van náluk betárazva 2011-re; hogy mire eljön a nyári buliszezon, miktől fognak szétesni a klubok.

anjunabeats-worldwide03-preorderAz Anjunabeats kiadó harmadszorra is Föld körüli utazásra csábít – már ami a hamarosan érkező Anjunabeats Worldwide 03 korongon fellelhető zenészeket illeti, mindenképp.
A válogatásalbumot hagyományosan két, a label kötelékébe tartozó tehetséges producer/formáció rakja össze, ez természetesen ebben az esetben sem lesz másképp.
2006-ban debütált a széria Super8 & Tab és Mark Pledger gondozása alatt. Akkora durranás volt, mint ide Lacháza; olyan hatalmas slágerek szerepeltek rajta, mint a YearZero, a Needs To Feel vagy a Black Is The Colour.
Eltelt négy év és 2010-ben Super8-ék mellett immár Mat Zo-t láthatjuk a válogatás összeállítójaként. Számomra nem tetszett annyira a 02, de az biztos, hogy olyan feltörekvő zenészek tették rajta tiszteletüket, mint Ankhen, MaRLo vagy Rodney Reynaert.
Idén sem maradunk fankság nélkül a brit kiadótól, ezúttal pedig Daniel Kandi és a ruszki csillag Arty fog minket kalauzolni a glóbusz felszínén.
A tracklistát böngészve eleinte kissé vegyes érzéseket tápláltam a megjelenést illetően, de belenyalogatva a dalokba azt kell mondjam, hogy egy igen kellemes, dallamos, nyáriasan bizsergető lemezt sikerült összehozni. Külön öröm, hogy ismét van magyar előadó is a lemezen Adam Szabo, Sunny Lax és Solex személyében!
Ajánlom figyelmetekbe; és ne felejtsétek: április 11-én érkezik!

Demók és előrendelés: http://www.anjunabeats.com/anjunabeats-worldwide-03-mixed-by-arty-and-daniel-kandi/ 

Anjunabeats Worldwide 03 – Mixed by Arty & Mat Zo

Disc 1 / Mixed by Arty
01. Super8 & Tab feat. Julie Thompson - My Enemy (Rank 1 Remix)
02. Arty & Mat Zo - Rebound
03. Tritonal feat Cristina Soto - Lifted (Mat Zo Remix)
04. Slusnik Luna - Sun 2011 (4 Strings Remix)
05. Nitrous Oxide - Downforce (Mike Shiver's Garden State Mix)
06. Sunny Lax & Solex - Out Of This World (Mike Koglin Remix)
07. Arty - Zara
08. Kenneth Thomas feat. Roberta Harrison & Steven Taetz - Drive (Save The Robot Remix)
09. Mat Zo - Superman
10. Boom Jinx & Andrew Bayer - Fracture
11. Rex Mundi - Sandstone
12. Lange & Fabio XB presents Yves De Lacroix - Electrify (Lange Mix)
13. Aruna with Mark Eteson - Let Go (Nic Chagall Remix)
14. Mat Zo - Synapse Dynamics (Arty Remix)
15. Arty feat. Tania Zygar - The Wall


Disc 2 / Mixed by Daniel Kandi
01. Parker & Hanson - Alquimia (Andrew Bayer Remix)
02. Aiera - Skydive (Willem De Roo Remix)
03. Norin & Rad Vs. Recurve - The Gift
04. Aalto - Resolution (Daniel Kandi's Solution Mix)
05. Edu & Cramp - Silver Sand (Daniel Kandi Remix)
06. Mike Koglin - Sunstar
07. Daniel Kandi & Phillip Alpha - Don't Fix It
08. Activa Pres. Solar Movement - Indigo (Chris Melton Remix)
09. Nitrous Oxide - Follow You (Club Mix)
10. Daniel Kandi - Just For You
11. Adam Szabo - Serano
12. Juventa - Dionysia
13. Daniel Kandi - Soul Searchin'
14. Claessen & Martens - The Man Who Knew Too Much




asot11Ahogy 2004 óta mindig, idén is jelentkezik Armin van Buuren az ő kis bemutatójával, ami hírneves rádióműsorának, az A State Of Trance-nek a nevét viseli. Az első pár album kifejezetten belopta magát a hallgatók szívébe és bár szerintem 2008-ban és 2009-ben nem sikerült annyira ütősre az összeállítás, a tavalyi viszont engem kárpótolt. Emlékszem, rogyásig hallgattam tavasszal egyetemre buszozván.
Az új verzió borítója nekem olyan kicsit “máfász?” jelleggel bír, de inkább ne vegyük figyelembe, hogy Armin az öltönyét gombolja egy látszólag olyan ajtó előtt, ami mögött minden valószínűséggel egy jól kifejlett hínárgyalázó lápiszonyt tartanak fogva.
A dalok között persze olyanokat lelhetünk fel, amelyek majd az év második felének táján jönnek majd ki; ez is egyfajta ízelítő abból, mit kínál főként az Armada 2011-re.
Ashley Wallbridge ‘Moonlight Sonata’-ja jól indít és jól épít, de lehetne eggyel jobb, Max Graham ismét Neev Kennedy-vel írt egy dalt; a végeredmény, a ‘So Caught Up’ kifejezetten kellemesre kerekedett. Az orosz Bobina is villant egy bombát, de nem maradnak le olyan nevek sem, mint Beat Service, Mark Eteson, Juventa vagy Orjan Nilsen sem.
Március 18-án kiderül minden.


Armin van Buuren – A State Of Trance 2011
Disc 1

01. Triple A – Winter Stayed (Armin van Buuren’s On the Beach Intro Mix)
02. The Blizzard & Omnia – My Inner Island
03. Mike Shiver vs Matias Lehtola – Slacker
04. Dreas vs Alex Robert – Mormugao (Alex Robert 2011 Mix)
05. Anhken – Always Look Back
06. Nuera – Green Cape Sunset
07. Rex Mundi – Sandstone
08. Robert Nickson & Thomas Datt – Godless (Protoculture Remix)
09. Bobina – Lamento Sentimental
10. Mark Otten – Libertine
11. Max Graham feat. Neev Kennedy – So Caught Up
12. Ashley Wallbridge – Moonlight Sonata
13. Beat Service feat. Cathy Burton – When Tomorrow Never Comes
14. Arty & Mat Zo – Rebound

Disc 2
01. Ron Hagen & Al Exander – Now Is The Time (Armin van Buuren’s Intro Edit)
02. Super8 & Tab feat. Julie Thompson – My Enemy (Rank 1 Remix)
03. Shogun – Skyfire
04. John O’Callaghan & Timmy & Tommy – Talk To Me (Ørjan Nilsen Trance Mix)
05. Armin van Buuren presents Gaia – Status Excessu D (ASOT 500 Theme)
06. Mark Eteson – Blackboard (Jon O’Bir Remix)
07. Daniel Kandi & Phillip Alpha – If It Ain’t Broke
08. Andrew Rayel – Aether
09. Ørjan Nilsen – Between The Rays
10. Armin van Buuren feat. Winter Kills – Take A Moment (Alex M.O.R.P.H. Remix)
11. Lost World – Stargazer
12. Aly & Fila feat. Jwaydan – We Control The Sunlight
13. Juventa – Dionysia
14. Bjorn Akesson – Painting Pyramids
15. Laura Jansen – Use Somebody (Armin van Buuren Rework)




BTS2_ArtworkA trance Grammy-re is jelölt nagymestere, Andy Moor sem ül a babérjain. 2009-ben rakott össze először válogatáslemezt Breaking The Silence címmel, ami kiadójának, az AVA Recordings-nak a friss gyöngyszemeit volt hivatott megmutatni, néhány környékbéli slágerrel megfűszerezve.
Andy-ben teljes mértékben megbízok, munkáit elképesztő precizitással és profizmussal dolgozza ki; tavalyi bombája, a She Moves számomra az év egyik legjobban megkomponált dalai közé tartozik.
A ma megjelent Breaking The Silence Volume 2-n is érkeznek olyan mazsolák, amiket bár lehet, hogy párszor meg kell rágni, de nagyon ízletesek. Ashley Wallbridge nem meglepően itt is felbukkan, méghozzá egy olyan dallal, ami engem legelső hallára levett a lábamról. A ‘Liquid’ higgadtan elkészített, modern és szakít, de mint ahogy az illik. A guru maga pedig azzal a M.I.K.E.-kal ült össze, aki legalább olyan régóta benne van a szakmában; ‘Spirit’s Pulse’-uk ígéretes darab, de számomra hiányzik belőle még valami.
Spark7, Mike Koglin, tyDi, Fabio XB és Lange neve egyértelmű garancia.



Andy Moor – Breaking The Silence Volume 2
Disc 1

01. Will Holland feat. Jeza – Start Again (Original Intro Mix)
02. Ad Brown presents Maxi Valvona – Fractions
03. DNS Project & Fast Distance – Kickdown
04. Zack Roth – Silver Of Blue
05. Masoud feat. Hannah Ray – Here We Go
06. Gofman & Tsukerman – Bliss
07. Joseph Areas – Subtle Motion
08. David Forbes – Point Picquet
09. Daniel Kandi – Promised (Jason van Wyk Remix)
10. Mark Eteson – Universal Language
11. Nitrous Oxide feat. Anyem – Follow You (Maor Levi Remix)
12. Ad Brown feat. Kerry Leva – Memorial (You Were Loved) (Maor Levi Club Mix)
13. Lange & Fabio XB presents Yves De Lacroix – Electrify (Lange Mix)
14. Danny Chen feat. Cristina – Just A Dream


Disc 2
01. Ashley Wallbridge – Liquid (Intro Mix)
02. Mike Koglin – Sunstar
03. Tenishia feat. Aneym – Man in Denial (David Forbes Remix)
04. Masoud – Skyward
05. Cerf, Mitiska & Jaren – Another World (Original Vocal Mix)
06. Andy Moor vs M.I.K.E. – Spirit’s Pulse
07. Fabio XB & Yves De Lacroix – Universe Of Love (First State’s Prog Mix)
08. Snatt & Vix – Destination Shoreline
09. tyDi feat. Tania Zygar – Half Light (Fabio XB Vocal Rework)
10. Ben Nicky – Drizzle
11. Tydi feat. Brianna Holan – Never Go Back
12. David Forbes – Yasai
13. Tritonal feat. Cristina Soto – Lifted (Mat Zo Remix)
14. Ashley Wallbridge – Moonlight Sonata
15. Spark7 – Lightness