Akik jártasak a témában, azok tudják, hogy a kilencvenes évek végén lényegében a holland mágusok voltak azok, akik elterjesztették a műfaj. A rave zabigyerekeként a trance is inkább underground stílus volt, kevés nagynevű képviselővel, kevés nagyszabású rendezvénnyel és még kevesebb igazi rajongóval. (Hazánk nem hazudtolta meg magát ebben az esetben sem, mi még ilyen téren mindig '95-öt írunk.) Aztán jöttek az akkori fiatalok, mint például az Armin van Buuren, Ferry Corsten, Tiesto és Vincent De Moor által alkotott holland blokk, akik a németekkel karöltve igazán mainstream-re emelték a transzmuzsikát. Ha megnézzük az ő zászlójuk alatt gyűlik össze ma a fiatalság: Armada (Armin kiadója), Flashover (Ferry kiadója), Black Hole (Tiesto kiadója). Jó, persze a dolog nem egészen ilyen egyszerű, rengeteg zenész és kiadó színesíti még a kínálatot.
A képen látható fiatalemberre akár úgy is tekinthetnénk, mint az új Ferry Corsten-re. A holland Sied van Riel 2006-ban kezdett bele a hódításba, és lassan övé lesz a világ. Többek között Leon Bolierrel és Joop-pal karöltve képviselik Hollandia új tehetségeit, akiknek megvan a képességük ahhoz, hogy új színt vigyenek a szcénába, és idővel átvegyék a stafétabotot Armin-éktól.
Pedig ha jobban belemélyedünk Sied életútjába, láthatjuk, hogy az ezredforduló idején még a kanyarba sem gondolt arra, hogy saját dalokat írjon. Kicsi korától kezdve imádja a zenét, a szomszédoktól átszűrődő acid house rögtön felkeltette az érdeklődését, de hogy mixeljen és zenét szerezzen, az nagyjából 2003-ig eszébe sem jutott. 2006-ban aztán jött a Fearless című dal, amire Tiesto felkapta a fejét és szárnyai alá vette az ifjút. Azóta hihetetlenül ível felfelé a karrierje, mára a The DJ List a 110. legjobb DJ-nek sorolja, ami lássuk be, 2 év leforgása alatt nem semmi. A Sigh, a Malibeer, a Riel People és a nemrég megjelent M.M.E. átütő sikere után múlt héten kijött egy olyan kislemez a keze alól, ami mellett egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni.
Geert-ről érdemes annyit tudni, hogy nem most mászott elő a szintik mögül, hanem bizony régóta tevékenykedik már serényen, ámde megbújva. Trance-berkekben köztudott, hogy a híres és igen populáris Tiesto nem mindig maga írja a számait, sőt, ő inkább csak a végfelhasználóhoz eljuttatott reklámarca egy nagyobb projektnek. Geert Huinink az, aki sok Tiesto neve alatt kiadott dal szerzője, ilyen például a Forever Today, az A Tear In The Open vagy az Elements of Life.
Így hát nem is meglepő, hogy Sied és Geert újabb kollaborációja, a Sunrise a Black Hole-nál látott napvilágot január 23-án.
Amikor megszereztem, tudtam, hogy nagyjából mire számítsak az ifjú producertől, hiszen Bolier-hez hasonlóan ő is a keményebb, progresszívebb transzt műveli és megvannak a rá jellemző stílusjegyei. Jellegzetes, határozott kick-et használ, valamint az otthoni Virus 2 szintije oszcillátorait rezegteti meg. A Sunrise-ban viszont csalódnom kellett. Pozitívan.
A kiadó 254. kiadott kislemezén 2 tracket találunk. Az első természetesen maga az eredeti verzió, ami a maga hét és fél percével garantáltan elvarázsolja az embert. Amikor rányomunk a PLAY-re, még a szokásos SvR-es dobok simogatják a fülünket, egy jól megszokott búgó, mély basszussal és néhány szolid háttérszintivel. Viszont már az elején felcsendül egészen halkan egy kis gitár is! Na és ez az, ami az egész dal pikantériáját adja: az ember kezdi úgy érezni, hogy Joop és Sunlounger csatájába csöppent bele. Egyre több dallam épül rá a már meglévő kompozícióra és a dal kicsit visszafogottan, de annál ringatóbban kísér el minket a kiállásig. A szám kiállása valami csodálatosra sikeredett! Lágy, szívet sajgató hegedűk adta alaphangulat mellé párosul még egy olyan akusztikus gitárszóló, ami egyszerűen kiált azért, hogy meghallgasd újra és újra. Mindezt pedig egy kissé filterezett háttér-dobjáték teszi még egyedibbé. Maga a gyönyör, hát én mondom.
Sied új vizekre evezett azzal, hogy egy gitárszólót tett meg a dal fő motívumává, de nekem marhára bejön. Ami az eredeti verzióban viszont nem tetszik az az, hogy a csodálatos kiállást egy viszafogottabb kórusrész követi, amiben nem szólal meg teljes pompájában a gitár.
A második dal a korongon nem más, mint az amcsi Topher Jones által újragondolt verzsön. Topher-től számomra szokatlanul a dal stílusa nagyban hajaz az eredetire, vagyis ő is kicsit progisabbra vette a figurát, de azért sok eltérés is tapasztalható. Ami rögtön megüti a fülünket az az, hogy masterelés kicsit halkabb lett, mint az első számnál. A dobok nagyon hasonlítanak az eredetire, ám a remixben markánsabb szintidallamokkal találkozhatunk. Ropogós basszusvonal készteti mozgásra a lábat, egész aranyosan tudja darálni a forgácsot az asztalról lefele, ha jó hangosra veszem. A kiállásnál felcsendülő string-nél mindig sírhatnékom támad, amire a gitár még rá is tesz, bár az eredetiben hallható gitárszólónak sajnos csak egy töredéke szólal meg. A gitárt Jones fiam szépen átvezeti egy olyan dallamba, amit speciel hiányoltam az original-ból: szinte már pofátlanul egyszerű, 2 szólamú supersaw arpeggio lép be, ami gyorsasága miatt igencsak adja a ritmust a szívnek. A kórusrészben erre még ráépít pár dallamot, például a square arpeggio nagyon faszán kiegészíti az egész cumót.
Imádnivalóra sikeredett mindkét darab, én az eredetit a gitárért, a remixet pedig a saw dallamért szeretem. De nagyon. 5 napja megállás nélkül. Kissé nyarat idéző a gitár, felpezsdítő a ritmus, kicsit menekülés ez a hideg télből. Nagyszerű lett, csak így tovább Sied!
Sied van Riel & Geert Huinink - Sunrise
01. Sied van Riel & Geert Huinink - Sunrise (Original Mix) 7:26
02. Sied van Riel & Geert Huinink - Sunrise (Topher Jones Remix) 8:29
Innen lehet, mint a libát!