2008. december 24., szerda

- Karácsony before

Nos, már megint elérkeztünk az év végéhez, és a szokásos ünnepekhez.
Ami engem mélységesen felháborított az az, hogy arra keltem, hogy a Nap kisüti a pofám. Könyörgöm, hol vannak már gyerekkorom fehér karácsonyai?! Hát 3 éve nem láttam havat, innen a szobából olyan, mintha nyár lenne. Elgondolkodtam rajta, hogy amikor én kissrác voltam nem is olyan rég, az volt a téli elfoglaltságunk, hogy a környék meredekebbnél meredekebb dombjairól szánkóztunk lefelé, szénné dobáltuk egymást hógolyóval, hóember építettünk (egyszerre vagy tízet), csúszkáltunk a fél méter vastagon befagyott tavon, estébé. És most mi van? Most mit játszanak szegény gyerekek? Lassan kezdünk olyanok lenni, mint szerencsétlen arabok, akik havat csak képen látnak.
Ennek ellenére lázas készülődés van nálunk már egy ideje. Én személy szerint nem rég jöttem haza a végső bevásárlótúráról, aminek keretén belül vettem még egy-két ajándékot. Délután csomagolok gyorsba és kicsit takarítok is, holnap pedig jönnek családom erre-arra élő tagjai és jólesz :D

Talán észrevettétek, hogy a REFLEKTORban egy saját szerzemény van, ami pedig azt jelenti, hogy befejeztem az új albumon a munkálatokat, és nem egyenként fogom bemutatni a trackeket, hanem egy full albumbemutató keretében, valamikor karácsony után. Szintén karácsony után teszem közzé a MoT Yearmix projekt elkészült mixeit is (több, mint dupla annyi mix született, mint a tavalyi kezdeményezés eredményeképp).

És hát ugye:

A Music Is For Rich People szerkesztősége boldog, békés karácsonyi ünnepeket kíván minden olvasónak és trance-rajongónak!