2008. november 14., péntek

- Munka közben: Armada Music

A 16. század végén a spanyolok bedurvultak és egy irdatlan hajóflottát küldtek az angolok nyakára, aminek a vége csúfos vereség lett. De mielőtt még történelmi vizekre eveznénk, nem a Legyőzhetetlen Armadáról lesz szó.

Egy kőszáli kecskeszökkenésnyi idővel később, 2003-ban a történelem némiképp megismételte önmagát és létrejött egy újabb Armada. Meg kell ugyan hagyni, hogy spanyolhon helyett a trance-től és spangliktól füstölgő Hollandiában, király helyett 3 ambiciózus fiatalember hatására és az angolok helyett inkább a zenekedvelőket célbavéve. Kudarcról pedig eddig szó sincs. Sőt! (Sört? Kettőt kérek.)

Lassan négy éve volt már a könnyűzenei világszínház feltörekvő csillaga Armin van Buuren, amikor is úgy gondolta, itt az idő egy saját kiadóba fektetni. Valószínűleg nem gondolta, hogy évekkel később az Armada már nem kiadó lesz.
Maykel Pironnal és David Lewis-szal karöltve fogtak bele Amszterdamban a vállalkozásba. A logón virító három vitorla bizony félrevezető, hiszen maga a névválasztás nem közvetlenül a történelmi hajóhad hatására történt. Vegyük csak Armin, Maykel és David nevének első két betűjét és passzintsuk őket egymás után: yes, of course, it's AR+MA+DA, léjdiz end dzsentlömen.

Meglepően sokan vállalják a saját kiadóval járó kockázatot, főleg azok, akik függetlenedni szeretnének más kiadóktól. Persze ez egy olyan befutott név esetében, mint Armin, kicsit könnyebb (és kötelezőbb is). Az akkor még csak kiadóként funkcionáló Armada gondozásában 2003. október 1-jén jelent meg az első lemez, amely az Armin mixelésében hallható Universal Religion mixalbum-sorozat eddigi 3 tagja közül az első volt. Azóta eltelt 5 év és a cég képe kicsit megváltozott.

Az Armada megszűnt kiadóként létezni, ellenben egy olyan átfogó vállalkozás lett, mely alatt 19 alkiadó gárdája tevékenykedik, mindenféle stílust képviselve, legyen az trance, house vagy akár rap. Zenei publikáláson kívül foglalkoznak még ők bizony rendezvényszervezéssel is (lásd az Armin Only koncertturné). Egyszóval a név hallatán nem egy kiadóra gondolunk, hanem arra, ami mögötte van. (höhö).

Mellesleg mint azt már írtam, ebből csinálok egy prezentációt vállalati promóció tantárgyból, és forrásanyag-gyűjtés közben leltem rá a következő videóra, ami miatt én elkezdtem írni ezt az egész posztot. Vala. Íme egy riport arról, hogyan is folyik az élet az amszterdami székház falain belül a két alapító, Armin van Buuren és Maykel Piron tolmácsolásában. Angoltudást húzzátok elő a fiókból:

Munka közben: Armada in da house

Armada Music weboldal
YouTube Armada Channel (klipekkel, interjúkkal, stb.)