2008. november 19., szerda

- IFwM2: Ractive - The Harmonics of Love

Jelentem visszatértem. Hogy honnan? Hétfőn délután leutaztunk néhány haverommal Debrecenbe, a másnapi egyetemi nyílt nap végett. És persze megnéztük ex-osztálytársainkat is, meg a kecójukat. Beteg két nap volt :) No de...


3. szerzői albumomat bemutató rovatom újabb fejezetében egy igen kedves szerzeményt mutatok be Nektek:

Sok szempontból különleges az lemez 7. darabja, a The Harmonics of Love. A dalt tavaly szeptemberben kezdtem el írni, mondhatjuk, hogy 'titokban', ugyanis exem születésnapjára készült. Első olyan szerzeményem, amit egy konkrét személyhez írtam és az első olyan is, ami kicsit kilépve a trance világából, egy alternatívabb műfaj felé húz. A 7-es sorrendiség sem véletlen, ez volt ugyanis az egyik 'szerencseszámunk' az alatt a több, mint 1 év alatt, míg együtt voltunk.

A trackre az imitált akusztikus/elektromos hangszerek jellemzőek, mint például a Slayer2 VSTi-vel generált elektromos basszus-, és szólógitár, a DSK Elektrik Keyz-zel generált koncertzongora, vagy a jó öreg Sytrus-hegedű. Azért döntöttem hagyományosabb 'hangszerek' mellett, mert tudtam, hogy exem ezt a vonalat jobban kedveli, mint az elektronikusat.

A dal körülbelül 2 hét alatt készült el. A végén már kicsit sietnem kellet, hogy 'határidőre', október 6-ára kész legyek vele, de meglett. Először a zongorával kezdtem, megírtam az akkordmenetét, majd ahhoz kanyarintottam egy hegedűmenetet is. A dal lassan indul és fokozatosan, ahogy jönnek be a hangszerek, egyre ütemesebbé és keményebbé válik. Egy saját phaselt supersaw pad emeli ki a fő akkordmenetet a kórusrésznél.

Öröm volt írni ezt a dalt, és még mindig nagyon közel áll a szívemhez. Nemrég újra akartam hangszerelni, de azt hiszem ez még a jövő zenéje (csak hogy stílusosan fogalmazzak :) )





Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.

Endoril - The Harmonics of Love (to Júlia Kurucz)

Letöltés