Hát bizony, bizony. Nehezen tudok elfogulatlanul írni a Faithless-ről, főleg ha erről az albumról van szó.A brit trió több, mint 10 évig volt aktív a nemzetközi könnyűzenei életben, és mind zeneileg, mind egyéniségükben meghatározóak voltak. 5 stúdió album, számtalan single, filmzenék és díjak, klasszikussá vált dalok, örökzöld szövegek... ez a Faithless.
1995 elején találkozott össze az afrikai ősöktől származó hip-hop DJ, Maxi Jazz és a már akkor hírneves producer, Rollo Armstrong. Összeszedve még néhány emberkét (nevezetesen a szőke, szintis Sister Bliss-t és az azóta már kivált énekest, Jamie Catto-t) megalapították a Faithless nevű elektronikus zenei formációt. A név, ami magyarul hitetlent jelent, első daluk, a Salva Mea írása közben vetődött fel bennük, a névválasztás oka pedig a bandán belüli vallásfelfogási különbségek voltak. Köztudott ugyanis (és a dalszövegekben ez érezhető is), hogy Maxi erősen buddhista.
Az általuk játszott zenét műfajilag egyértelműen behatárolni nem lehet. Alakulásuk idején az akkor épp szárnyait bontogató house és electronica stílusú dalokat produkáltak, ám az idő előrehaladtával elkalandoztak a trance, a breakbeat, az acid jazz és még a kihalt rave műfaj felé is. Fura keverékét játszák az élő, hangszeres és a digitális szintetizátorzenének.
1996-ban jelent meg első albumuk Irreverence címmel. Az összeállításon szerepelt az azóta mindenki által ismert Insomnia című dal. Az elkövetkező 10 év alatt olyan hatalmas slágereknek adtak életet, mint a God is a DJ, a Mass Destruction, a Why Go? vagy a We Come 1. 2006-ban Tiësto megprodukálta a Dance4Life című nótát, amihez Maxi adta a vokált. A dal sokak szerint az év egyik legjobb trance trackje volt, de szerintem inkább csak a legpopulárisabb. Jónak távolról sem nevezném. Ugyanebben az évben, november 27-én megjelent ötödik és egyben utolsó stúdió albumuk, a To All New Arrivals.
Ha van val
ami, amire 2005 után a rajongók nem számítottak a bandától, az mindenképp egy új album. 2004-ben, amikor kiadták a No Roots című albumot (amit nővérem adott oda nekem, így ismertem meg őket) még úgy állt a helyzet, hogy egy utolsó turné után feloszlanak. Rollo-nak és Sister Bliss-nek is babája készült a világra jönni, szóval a zenélést lassan felváltotta a családalapítás. Elindultak hát egy végső, Faithless Greatest Hits körútra, ám azzal nem számoltak, hogy mekkora tömegeket képes megmozgatni a zenéjük. Mindenhol teltház fogadta őket és olyan lelkes közönség, aminek hatására egyszerűen nem tudták abbahagyni. Így hát újból belezuttyantak a stúdióba és elkezdték ténylegesen utolsó albumukat.Valamikor 2007 tavaszán szereztem tudomást az albumról, egy velejéig unalmas infó órán. Nem is kellett több, letöltöttem és ... csodát láttam. Vagy hallottam. 55 perc 11 számba sűrítve. De ez az 55 perc valami fantasztikus. Meg kell hallgatni néhányszor a korongot, hogy ráérezzen az ember, de ez mindig is így volt a Faithless lemezekkel. A 4. újrahallgatásnál már elnyerte az első helyet a ranglistán nálam. Egytől egyig összetéveszthetetlenül karakteres nóták, gyönyörű dallamokkal és (kivételesen) nem semmitmondó szövegekkel. Mert meg kell hagyni, a Faithless kicsit hip-hop jellegű dalokat komponál (Maxi-nak köszönhetően), így hát a dalszövegek is komoly dolgokkal foglalkoznak, nem olyan elcsépelt sablontémákkal, mint a szerelem és hasonlók (ezzel nem azt akartam mondani, hogy a szerelem nem komoly dolog :D).
Az album két főmotívum köré épül: az egyik a háború és háborúskodás témája, míg a másik (erre utal a cím is) a születés és az új nemzedékek gondolatköre. Aktuális dolgokat boncolgatnak a dalszövegek, hiszen a Föld egy részén állandóan harcok folynak, ezentúl pedig mind Rollo-nak, mind Sister Bliss-nek megszületett a gyereke az album elkészítése alatt. Egy másik érdekesség, hogy Maxi Jazz az albumot szülei emlékére szánta, akik fekete bevándorlókként, újonnan érkezőkként egy szebb életet kerestek az Államokban.
Nézzük is mivel van dolgunk, ha elindítjuk a korongot. Jön máris az elsőként kiadott single, a Bombs (a REFLEKTORBAN hallgassadcsakmeg), mely kiadása idején nagy port kavart odaát. Az amcsi MTV ugyanis letiltotta a műsorról a szám klippjének vetítését. A cikk végén megtaláljátok majd az ominózus klippet, döntsétek el Ti, mennyire sértő. Szóval a Bombs így indított. A szám egyébként kőkeményen a háborúról szól, és a harcok mindennapi életünkre kifejtett hatásáról, a közreműködő vokalista pedig a brit Kubb nevű indie rock banda énekese, Harry Collier. Ezután jön a Cure formáció énekese, Robert Smith, és egy hihetetlenül bohókás, szinte már gyerekdalokat idéző nóta, a Spiders, Crocodiles and Kryptonite. Komolyan mondom, egyszerűen aranyos, mégis komoly és nagyszerű. A végén a kisgyerekes hangfelvételt meg kell zabálni :D. A következő trackben egy igazi különlegesség énekel, nevezetesen a 2001-es trance slágerből, a Touch Me-ből jól ismert Cass Fox. A dal pedig a Music Matters, ami talán a legnagyobb durranás volt az albumról, az Axwell által remixelt változat pedig egycsapásra megrengette Európa klubjait. Mert a zene bizony számít.
A negyedik szerzemény, a Nate's Tune, egy kis kétperces átvezető-nyugtató lágy pad-ekkel és csilingelő arpeggio-val, ami átlendít minket egy igen borús hangvételű muzsikába. A tiszta analóg basszussal indító I Hope egyértelműen az új nemzedéknek szánt 'ima'. Egy dal arról, amiktől meg akarjuk óvni a gyermekeinket. A életben fellépő végzetes, súlyos hibákról, a sok rosszról, amely a világban történik. Megindító.
A következő szerzemény még mindig a komolyabb témákból merít. A Last This Day szerintem az album legszebb darabja. Lassú perkusszió, erőteljes supersaw pad és gyönyörű ének. A végén hallható arpeggio-tól és az alatta zengő hegedűtől pedig első hallásra kirázott a hideg. Csodálatos. Nem más működött közre az elkészítésében, mint Rollo bátyja, Dido Armstrong. Hetedikként megérkezik a címadó nóta, amiben szintén hallhatjuk Harry Collier hangját. Ütemes, gyors szám, egyfajta üdvözlés a világba újonnan érkezőknek, csakúgy, mint az utána felbukkanó Hope & Glory. A dal Maxi szüleinek tiszteletére íródott, témája is az emigráció és a teljesen új környezetben való megélhetés. A plusz vokálokat pedig a One eskimO nevű banda szolgáltatja.
Következik az utolsó single az albumról, az optimistán nyugodt hangvételű A Kind of Peace. A szám tökéletesen tükrözi az amerikai énekesnő, Cat Power (Charylin Marshall) minimalista stílusát. Ja, persze ő énekel benne. Azért.
Az utolsó előtti komponálmány maga a boogie. Hangulatos, vicces, már-már jazz-es, a háttérben megbúvó dúdolgatás pedig fantasztikus. Pergő vokál, telt perkusszió és kiváló hangszerek fémjelzik a The Man In You című dalocskát, melyet szintén egy vérpezsdítő muzsika, az Emergency követ.
Mindent összevetve, ha lenne annyi felesleges pénzem, hogy megvehetném az albumot, gondolkodás nélkül megtenném. Tökéletes. Olyan jó stúdiómunkát végeztek rajta a hangmérnökök, hogy le a kalappal. Bár természetesen mp3 formátumban van meg, mégis annyira jó a minőség, főleg jó hangosan, 5.1-es hangfalszettel (vagy épp fülessel), hogy netovább. Maguk a trackek is egytől-egyig hihetetlenek. Nem klubzenék, nem táncolni valók, hanem csak úgy otthonra. Egy sikeres, elismert banda epilógusa ez, aktuális és komoly témákat boncoló dalokkal. Mert a Faithless különlegessége főként a dalszövegeiben rejlik. Tessék figyelni rájuk. Nálam No. 1.
Tracklista:
01. Bombs
02. Spiders, Crocodiles and Kryptonite
03. Music Matters
04. Nate's Tune
05. I Hope
06. Last This Day
07. To All New Arrivals
08. Hope And Glory
09. A Kind of Peace
10. The Man In You
11. Emergency
Remélem tudtok torrentezni: album torrent letöltés.
Aztán íme a betiltott Bombs klipp:
Én meg megyek, benyomok még egy Rubophent a feldagadt ínyemre. So much more than I thought this world could ever hold...
Jó éjt!
