2010. június 1., kedd

- Hogyan csapjuk szét az A38-at?

http___cokeclub.hu_wp-content_uploads_2010_05_rezidens1[1]2007-ben nyílt egy hely a Balatonnál, egészen pontosan Siófokon, a Petőfi sétány 3 alatt, künn a strandon. F

anki arcok alapíthatták, mert a Coke Club eléggé közkedvelt lett és meghatározó szeletévé vált a magyar tenger éjszakai életének, ráadásul manapság erősen ott vannak a webkettő rögös útjain is, szóval a marketingre sem lehet panasz.

Na ők voltak olyan búbájok, hogy idén tavasszal megkínálták a mezei DJ-ket egy versennyel. A nyeremény nem más, minthogy a szerencsés egész nyáron a klub rezidensének mondhatja majd magát és legjobb ízlése szerint robbanthatja le az alig létező tetőt a balatoni szórakozóhelyről. Első körben a zemberkéknek egy weboldalra kellett felrakniuk a mixeiket, amikre IWIW illetve Facebook accounttal rendelkezők tehették le a voksukat (lássuk be, ha egyiked sincs, az nagyobb bűn, mintha személyid nem lenne).

Május elsején kezdődött a verseny és jöttek is a nevezések szép számmal, meg persze elindultak a kampányolások, jó pár ismerősömmel találkoztam a fürdőszobába menet, miközben mászott elő a csapból, de hát ez így van rendjén, elvégre rá kell gyúrni a nyerésre.
Na a gyúrásnak meg is lett az eredménye, Coke-ék frankón kihirdették, hogy kimerrehányméter így én is megosztanám veletek azon 16 szerencsés magyar fiatal illetve formáció (ál)nevét, akik továbbjutottak:

”Blade, Daniel Rems, Deejane S-tee, Deluxe, Dj DoDo!, Dj Icecast, Guidy, Krisztián, Lidless Sound, Playton!k, Pongi, Rha Balaz, Roby K & North State, Savage, totpeti, Zajzon Hunor”

Két ismerős név is ott virít számomra, így azért büszkeség tölti el a szívem. Roby K-ék és Daniel Rems is elég későn adták be mixeiket, de úgy néz ki sikerült elég rajongót összegyűjteni, nagy pacsi nekik innen is!

A következő forduló már Pestországban lesz, ráadásul élőben, Palotai, Danny L és Quick fogja zsűrizni az eseményt, amelyet az MTV Party Zone műsorban láthattok majd, szóval lesz nemulass. A srácok az A38 hajót fogják elsüllyeszteni lehetőleg jobbnál-jobb mixekkel.

Robi, Norbi, Dani: sok sikert! (Ha valamelyikőtök nyer, tuti, hogy megejtem életem első útját a Balatonra :)