2009. szeptember 1., kedd

- Ashley és Meighan negyedszer is

Nos, újra itt vagyok, immáron a Debreceni Egyetem Informatika Karának teljes jogú hallgatójaként, ám egyelőre még otthonról. Kicsit sok minden történik és nehéz átállni, megtalálni magam az egyetemista lét útvesztőjében. Nem is ez a lényeg, hanem:


Számomra nagy öröm, hogy a jelek szerint a képen látható egészen összeszokott duó új dalba kezdett. A trance berkeibe tavaly villámként berobbant angol producer Ashley Wallbridge (nem, nem nőnemű! :) és hűséges vokalistája, a jamaicai ősöktől származó vékonyajkú Meighan Nealon üde színfoltját képezik a mai zenei felhozatalnak. Ráálltak a nagyon slágergyanús, fülbemászó vocal trance vonalra de hál' Istennek nem csúsztak még el a kommersz irányba. A 2008-as I Believe és a fantasztikus My Blood után a nép csak lesett és nedves fülekkel várta, hogy lesz-e folytatás.
És az bizony lett, az elmúlt hetek egyik legfelkapottabb dala lett a veterán Andy Moor-ral elkövetett Faces, ami annyira összehozta a két brit producert, hogy azóta Twitteren folyton egymást ugratják a másik képeinek Photoshopos átszerkesztgetéseivel. :)

Szóval Ash és Nealon kisasszony új dalba fogott, melynek első fele, a vokálok felvétele már meg is történt. A sávok épp ma landoltak a producer levelesládájában, így hamarosan kezdődhet a zeneírás. A szerzemény a Deception címet fogja viselni. Kiváncsian várom...