2009. január 17., szombat

- Hydroid visszavonul

Igen, ma hivatalosan is bejelentette Hydroid a MySpace blogján, hogy abbahagyja a zeneírást, már ami a trance műfajt illeti.
Fura dolog, hiszen az izraeli Itay Steinberg mindössze 22 éves. Rövidke karrier az övé, de annál sikeresebb:
16 évesen vette fejébe, hogy elkezd trance dalokat írni, olyannyira ambíciózusan, hogy Tel-Avivban egyenesen hangdesign és szintézisből diplomázott le. 2005-ben érkezett számára az áttörés, amikor is Drawn To Depth című számára felkapta a fejét egy nagykutya, nevezetesen maga Markus Schulz, és elkezdte mindenfelé játszani. Innestől pedig nem volt megállás, a track eljutott Armin, Tiesto és Paul van Dyk fülébe is, ezzel pedig bebiztosította a helyét a szcénában az ifjú izraeli.
Az eltelt 3 év alatt Hydroid dolgozott már együtt Randy Boyer-rel, Robert Burns-szel, Octagen-nel és talán legigazibb partnerének Galen Behr-t tekinthetjük, akivel összehozták az én örök kedvenc Carabella-mat és a Shift of the Ages-t. 
A State Of Trance, Vandit, Yakuza: mind olyan világhírű kiadók, akiknél megfordult Itay

Nemrég viszont úgy döntött, itt az ideje más felé kacsintgatni: régi ismerősével, Roman Weinstein-nel együtt dolgozva immár az elektronikus mainstream vonalat félretéve inkább reklámokhoz, animációs-, és élőszereplős filmekhez, valamint videójátékokhoz ír majd zenét. Az új Survivor és CSI: Miami reklámok zenéjét például már ők jegyzik.
Ez viszont még nem jelenti azt, hogy végleg búcsút inthetünk neki, hisz (amint írta) tervez egy Hydroid szerzői albumot úgy 2-3 év múlva, és a turnézást sem hagyja abba még.

Álljon itt 'emlékül' a Carabella (ami mellesleg egy pókfajta):