2008. október 31., péntek

- A gitáros és a programozó bige

Az elektronikus zenei szcénában nem egy olyan név van, aki régebben az akusztikus műfajok (pl.: rock, indie, punk, metal) nagy művelője volt, de aztán jött valami, ami miatt beleszeretett az elektronikus zenébe, és nem mellesleg azt is jól űzi. Ilyen például a fiatalabb éveiben kifejezetten rocker John O'Callaghan.
De most nem is róla fogok írni, sokkal inkább a baloldalt megtekinthető fiatalemberről. A jelenleg York-ban tevékenykedő brit Don Jackson egyike azoknak, akiket kitüntetett figyelemmel kísérek 2006 óta.

A Headstrong művésznéven alkotó producert először a '90-es évek végén ragadta magával trance muzsika, amikor is indie-rock bandájával turnézott és gitározgatott szerte az Egyesült Királyságban, ugyanis amikor betért egy-két helyi clubba és hallotta az akkor épp legendává váló Paul Oakenfold-ot és Pete Tong-ot, akkor úgy érezte, ez az, ami őt leginkább beindítja. Nem is kellett neki kétszer mondani, egy ideig felhagyott a gitározással és bevette magát egy szobába telis-tele szintikkel és stúdiócuccokkal, hogy aztán egy BBC-s versenyen dalával megnyerje a 3. helyet. Ez után 5 teljes év szünet következett, visszatért a gitárhoz, ám utána ismét leporolta szintetizátorait, és az Euphoria Sunset című számmal elindította a karrierjét. A dalt elküldte a neves producernek, Judge Jules-nek, aki még azon a héten rádióműsorra tűzte és felkarolta Dont. Én először 2006 végén figyeltem fel rá, ugyanis akkor robbant egy eszeveszett bomba a The Truth című muzsikája képében, amihez David West egy olyan remixet rittyentett, hogy azt soha nem fogja elfeledni a trancer-közösség. Na igen... 2006 egy nagyon jó év volt. A The Truth akkora sláger lett, hogy nem egy nagykutya választotta az év legjobb nótájának és minden nevesebb válogatáson rajta kellett, hogy legyen. Nekem is benn van a mindenkori Top10-ben. Mindehhez persze hozzájárult a fantasztikus hangú Tiff Lacey is, aki a vokált adta a dalhoz. Aztán megjelent a Symphony of Soul című kislemeze Donnak (szintén Tiff-fel), ami megint csak megbolygatta kicsit a zenei állóvizet.


Idén sem hagy minket nyugodni a brit gitáros-producer. Igen komolyan összedugták a fejüket az oldalt látható csini kis feketével és meg kell hagyni, olyan szám született kettejük kollaborációjából, hogy netovább. A zamatos kis fekete ott jobb szélen a szintén brit származású vokalista és dalszövegíró Shelley Harland, aki kiskorában kivándorolva az USA-ba, egy brooklyni lakás nyomorában próbálta tehetségét megcsillogtatni. És bizony sikerült is neki: olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint Ferry Corsten vagy épp Junkie XL, most pedig Headstrong szemelte ki. Shelley-ben az a legjobb, hogy amellett, hogy szép hangja van és fasza szövegeket ír, még programozni is igen jól tud. Hmmm... emlékeztet valakire, akit ismerek... :)
Szóval, ami a lényeg, hogy ketten összehozták a Helpless című muzsikát, amibe kénytelen voltam beleszeretni. Fülig.

Headstrong featuring Shelley Harland - Helpless. A borító mellesleg jellegzetesen Headstrong-os, neki ugyanis minden borítóján egy női szem (esetleg szempár) van. Egytől-egyig.
A maxi október 20-án jött ki hivatalosan, le is csaptam rá gyorsan, gondolván 'megnézem már mit alkotott a papa megint'. Eleinte nem nagyon jött be, csak a Paul Miller remix, porosodott is a vinyómon a lemez egy pár hetet, majd ezen a héten LANozás közben betettem és nem tudtam abbahagyni. Ezért is írok róla, mert baromira megfogott.
De nézzük csak mit kínál nekünk a korong: az eredeti mellett még 7 verziót találunk rajta, közel 50 perc terjedelemben (bár nekem a chillout mix nincs meg, picsábamá'). Az oridzsinál miksz egy igazi kis clubbarát nóta, fülbemászós-megfogós. Visszafogott, kicsit tribal-jellegű dobok jellemzik, a producertől jól megszokott gitárjátékkal és hegedűkkel. Nem túlpörgetős, inkább olyan 'folyó'-fílingű zene, tudjátok, amiben nincs megállás és lágyan sodor magával. A vokál imádnivalóra sikeredett, a szöveg is ottvan a szeren (attól függetlenül, hogy a jól megszokott szerelem a téma), Shelley kisaszony hangjára sem lehet panaszunk.
Az Emilio Fernandez remix már kicsit odabaszósabb. A jól csengő álnév alatt az az Andy Duguid áll, aki nemrég megvillantotta fantasztikus debüt albumát, ezzel egyidőben pedig elvesztette testvérét, aki a napokban halt meg rákban (mellesleg az albumon szereplő White Sand című gyönyörű nóta szövege az ő nevéhez fűződik). Szóval Andy remixe már adja a témát: minimál dobok, darálós basszusvonal, éles szintik és zúzás, ahogy kell. A keményebb vonal szerelmeseinek ajánlatos meghallgatni.
A következő remix az, amitől én letaglóztam, lehidalltam, ledermedtem meg ami kell. Az isteni Mike Foyle (aki mellesleg kiváló zongoraművész is) olyat remixelt a tracken, hogy le a kalappal. Tessék csak hallgatni a HÉT FAVORITJÁban! Uplifting trance a maga legnagyobb tökélyében. A vokált újrafelvéve és megváltoztatva mutatja meg mit is tud Foyle papa, a Summer Blush mixe varázslatosan lágy és gyönyörű. A végén a refrénnél pedig meg kell halni. Ez érintett meg engem a legjobban, azóta sem tudom letenni, a szó legszorosabb értelmében. Zsinórban 20-szor hallgatom. Nagyon megtalált vele.
Ezután jön a másik kedvenc remixem: Paul Miller is hozta a kötelezőt, igazi kis elszállós progressive uplifting-gel örvendeztetett meg minket, mint ahogy azt tőle már megszokhattuk.
Van még nekünk egy Funky Electro House mixünk is, ami magáért beszél. Az eredeti kicsit megvariálva, funky basszusvonal, igazi kis house, mégpedig az igényes fajtából, amilyet manapság keveset hallani. Az utolsó két track a korongon az eredeti és a Foyle remix rádióverziói. Nagyszerű maxi, bizony mondom néktek! ;) Ez kifejezetten olyan, ami megéri a pénzt, amit áldozol rá.

Headstrong feat. Shelley Harland - Helpless
01. Helpless (Acoustic & Strings Mix)
02. Helpless (Original Mix)
03. Helpless (Emilio Fernandez Remix)
04. Helpless (Mike Foyle Summer Blush Remix)
05. Helpless (Paul Miller Remix)
06. Helpless (Funky Electro Hous Mix)
07. Helpless (Original Radio Edit)
08. Helpless (Mike Foyle Radio Edit)

Headstrong weboldala
Headstrong MySpace-e
Shelley weboldala
Shelley MySpace-e
Audiojelly Online Store

Maxi letöltése