A hét favoritja 13.

A trance stílusának viszonylag fiatal volta miatt kevés olyan zenész van ebben a szcénában, aki már szinte a kezdetektől jelen lett volna. A ‘90-es évek közepén, amikor mi még épp, hogy csak pislogtunk a rendszerváltásból, a németek háza táján már olyan erős elektronikus zenei légkör jött létre, amilyen nálunk szerintem még ma sincs (na jó, akkor azért teljesen más idők jártak). Ennek a bizsergő, ambiciózus vonalnak a meglovaglói a Kyau & Albert páros, akik kitűnő példái annak, hogyan köthető életreszóló barátság az együtt zenélésből.
Ralph Kyau (balra) már akkor pörgette a lemezeket, mikor én még hosszú szőke hajjal feküdtem a rácsos ágyamban, ‘93-ban már meg is jelent a Modulation Experiments című dala. Ő akkor még valami techno-szerűben utazott, próbálta elsajátítani a zeneszerzés mozzanatait, illetve saját munkáit csavarta különböző underground összeröffenéseken. ‘94-ben már ott láthatjuk az ipar alakítói között, mikor is DJ Shandy-vel létrehozzák a Harmony Recordings-ot, ami után nem sokkal megismerkedik Steven Moebius Albert-tel. Mivel hasonló elképzelések vannak a zenét illetően, elkezdenek együtt munkálkodni; olyannyira összeszoknak, hogy 1997-ben a trance műfaj egyik legismertebb kiadóját alapítják meg Euphonic néven.


A Kyau vs Albert (majd 2006-tól Kyau & Albert)-ként tevékenykedő duó karrierje egyre meredekebben ível, az új évezred pedig nem várt magasságokba repíti őket. A ‘96-os első kislemezt, a Let Me In-t sorra követik a jobbnál jobb maxik és remixek, a 2002-es Save Me berobban de nagyon, a két évvel későbbi Here We Are Now című debütáló albumra pedig már ezrek fenik a fogukat. Ugyanebben az évben remixelnek a Young Parisians-nek a Jump The Next Train című kislemezükre, ami nagyot dob az ismertségükön.
A dömping azóta sem állt meg, elég, ha olyan nagy dalokat említek, mint az Are You Fine, az Always A Fool, a Hide & Seek, az I Love You, a Grrreat vagy a 7Skies.
A 2010-es évben egyrészt fúzionáltak Above & Beyond-ékkal, és a két csapat kiadójainak neveiből alkotott Anphonic (Anjunabeats + Euphonic) rottyantott oda a célközönségnek, másrészt egy egészen új oldalukról mutatkoztak be a Once In a Life-fal valamint nemrég a Painkillers-zel.
Van egy érdekesen uplifting stílusuk a srácoknak, holmi behatárolhatatlan valami az, amit csinálnak, de mindenképp nagyon megkapó. A legtöbbször rövid, ám fülbemászó szövegekkel operálnak, de van, hogy nagyobb lélegzetvételű énekkel is megkínálják a dalaikat, csak úgy házon belül, mivel a legtöbbször maga Albert danolja el az eldanolnivalót.
Az április 9-én érkezett Once In A Life sem különb, viszont egy egészen alternatívabb hozzáállást tanúsítanak a producerek, legalább is ami az eredeti verziót illeti.

Az Original Mix-re, ha nem mondanák, hogy Kyau & Albert, még azt is rávágnám, hogy Nic Chagall. Slágergyanús, emészthető csengettyű arpeggioval indít, majd szakít a basszgitár és az élő, lassú dobjáték. Kifejezetten nem trance-szel van dolgunk, hanem valami poprock-breakbeat zabigyerekkel. Kissé nehezen kapjuk el a ritmust, a tört ütemek bezavarhatnak, miközben lágy hegedűk és visszafogott gitárdallamok közé szorítva siklunk keresztül a dalon. Albert hangja szépen passzol a kompozícióhoz, a dalszöveg is kellően slágeresre sikeredett. Egyszerű, de nagyszerű kis nóta ez, ami szinte bárki számára könnyed élvezetet nyújthat.

A Club Mix (melyből van egy hosszú és egy rádió változat) már sokkal inkább tükrözi a német páros eddigi munkásságát. Megy a taktus a huncut lábdob képében, immár 4x4-ben, mint a terepjárók. Magasan szűrve mászik be a középbasszus, aztán rá a mély, és mire elérjük a mágikus 1 percet (a legtöbb elektronikus zenében akkor hozzák be a basszust), már egy megfelelően táncolható összeállítás fültanúi lehetünk motyogó, mély szinusszal, játékos dobokkal a magas tartományban, meg a vokállal. Szépen lassan veszik át a főszerepet a hegedűk, nyakon öntve a betyáros basszusgitárral, a kiállásban pedig visszatér teljesen az eredeti verzió a maga kis breakbeat ütemeivel. A vokál még mindig kellemes.
Lassú akkord-dallammal dobják meg az adrenalinszintet a srácok, amely a kórusrész felé kissé begyorsul. Nem kell nagyon eldobni az agyat, ez is csak inkább a nyugisan táncolós kategória, de mindenképp klubbarátabb az eredetinél.


Kyau-ék nyitottak egy szélesebb réteg felé ezzel a dallal, úgy látszik; bár kérdéses, hogy sikerült-e. A nem rég megjelent Painkillers kislemezük is dettó ugyanezen az úton halad tovább. Kellemes nóták, otthonra nagyon ajánlom!

Videóklip:

Kyau & Albert – Once In A Life

Dalszöveg:

She needs to walk away
And all you feel
She's cold inside
And When you talk to her in vain
When she leaves you all alone
its so bittersweet
a moment you felt ok
so bittersweet
but now you can feel your

Once in a lifetime
Once you are the one crushed down
And filled with pain
so hard
Your lost In the Memories
Once in a lifetime
(Once In a Life)
Once you are the one who needs someone to hold you
so hard
you'll kill just to feel it now

Don't want to fall
but you fall right here
still then you close your eyes
you stare
its so bittersweet
a moment you felt ok
so bittersweet
but now you can feel your

Once in a lifetime
Once you are the one crushed down
And filled with pain
so hard
Your lost In the Memories
Once in a lifetime
(Once In a Life)
Once you are the one who needs someone to hold you
so hard
you'll kill just to feel it now

Once In a Life
(Higher)
Once in a lifetime
Once you are the one who needs someone to hold you
so hard
you'll kill just to feel it now

Kyau & Albert – Once In A Life
Euphonic Recordings, 2010. április 9.
01. Original Mix Video Version 3:36
02. Club Radio 3:13
03. Club Mix 6:23

SkyZoo Records remixverseny

Magyarhon egy olyan hely, ami trance kiadókban nem igazán bővelkedik. Ezt az űrt próbálja betölteni egyre minőségibb kislemezekkel a SkyZoo Records maroknyi csapata. Miután náluk jelent meg Thomas Kelle & Martin Juha debütalbuma (melynek bemutatóját, és az interjút a szerzőkkel ITT olvashatjátok), majd a napokban durrantottak oda Lance Mathard cimborám Kaibara című maxijával, most elérkezett az idő, hogy elinduljon a label első remixversenye!

Flashtech barátom Sygnus alteregója szeretne lendíteni még egyet Waterfall Landscape című dalán, így aztán nyitva áll a kapu minden amatőr, félamatőr, sufni és vérprofi muzsikus előtt, hogy újragyurmázza az eredetit. A lényeg a következő, Béláim:

- Küldesz egy levelet ide e: rmxcontest@skyzoorecords.com a nevezési szándékoddal, majd a válaszlevélben található linkről ledarálod a remix pakkot.
- Meghegeszted a remixet DECEMBER 5. ÉJFÉLIG, és a pályaművet feltöltöd valahová és a linket visszaküldöd az e-mail címre 192 kbps-os MP3-ban. Természetesen a WAV fájlt is tartsd magadnál, mert ha nyersz, akkor a kiadatáshoz szükséges lesz.
- A remix stílusa csak a trance/progressive műfaján belül mozoghat.

- Az ID3 tagbe ne felejtsd el beleírni a művészneved.

Hogy mindez miért jó Neked? Nos:
- A 2 nyertes rákerül a kislemezre, ami majdan ott fog csücsülni a Juno, a Beatport és még egy IFA-nyi online lemezbolt bitpolcain.
- Az első helyezett kap egy SkyZoo-s pólót, fehéret vagy feketét, választható méretben + megbeszélés alapján egy saját számát szívesen publikálja a kiadó. (No persze a második helyezettel is szívesen munkálkodik a jövőben).

A hivatalos közleményt ITT találjátok meg.
Aztán lehet aprítani az erőlevesbe!

A hét favoritja 12.

 

Egységben az erő – szokták mondani. Ez a zenére is igaz, hiszen amikor kettő, vagy több producer dugja össze a fejét, abből rendszerint jó dolgok sülnek ki. A 2010-es év eddig sem hozott szégyent ránk, ami a kollaborációkat illeti. Az egyik legjobban várt megjelenés ilyen tekintetben talán a norvég The Blizzard duó visszatérése volt 1 éves hallgatás után. A meghatározó hangzásvilágáról ismert formáció egyike azoknak, akik villámkarriert futottak be az elmúlt 3 év alatt: szinte a semmiből jöttek, rögtön az Armada-nál kötöttek ki és üde színt vittek a progresszív hangok világába.

Lars-Christian Nyheim és Tore Vatle Jensen párosa az év elején elkávézgatott egy párszor az ukrán Evgeny Smirnov-val, vagyis Omnia-val (nem összetévesztendő a fél-Aurosonic Evgeniy Smirnov-val, aki orosz), aki mindössze 20 évesen már olyan emberkéknek remixelhetett, mint Orjan Nilsen vagy Armin van Buuren. Ez a feltörekvő progresszív triumvirátus ebben az évben két nagyágyúval dörrentette meg a szcénát, melyek közül először a most bemutatásra kerülő Metanoia rengette meg a falakat.

A dal címe görög szó egyébként (Blizzardék szeretik az ilyen címeket, lásd Kalopsia), és ha vallási kontextusban használjuk, akkor bizony megtérést jelent.
Az Original Mix kellemes effektussal indít, és inkább a norvég duó stílusjegyeit hordozza (valószínűleg azért, mert ők azok, akiknek egyértelmű stílusjegyeik vannak, Omnia még lavírozik a dolgok között). Rövidke introdukció után megdolgoztatja a nóta a mélynyomóinkat, ugyanis megkapjuk azt a típikus, szaggatott, dögmély szinuszbasszust, amiből világossá válik, hogy egy Blizzard-dalról van szó. A ritmikája frankón eltalált, kellően variált, mégsem idióta. A fura, atmoszférikus pad, valamint a sejtelmes vokálfoszlányok (melyek néhol mintha magát a ‘metanoia’ szót kántálnák) kellően megadják a hangulatot, a bekúszó (ismét csak tipikusan Blizzard-féle) square arpeggio dallam pedig előrevetíti azt, amire majd számíthatunk a kiállásban. Fokozatosan lassulunk a breakdown felé haladva, amit nagyszerű hegedűdallamok kísérnek végig, némi női kórusnak hangzó betétekkel, na meg vokállal. Nincs túl nagy felpörgetés, a fődallam filterével variálnak a srácok, de a végkifejlet annál energikusabb.
Igazi proglifting szerzemény, amit szívesen fogsz hallgatni. Ringató effektusok végig, rendben kikevert szintetizátor hangok és egy elmegy-főtéma marha jó basszusvonallal.

Dennis Sheperd-öt köszönthetjük elsőként a remixelők sorában, aki ezelőtt főleg Cold Blue-val volt összenőve, de manapság egymaga is adagolja nekünk a trance és a house határán tengődő dalokat.
Ő kicsit lazábbra vette a figurát és mondhatni ‘kétszínűre’ gyúrta az eredetit. A pattogós, morcos progresszív alapok, a mély perkusszió, a szórványos basszus, valamint a kellemes arpeggio és a vadiúj, megnyerő zongorabetét kontrasztjáról szól a kompozíció. Kis megszakítások tarkítják a dalt, majd középtájon csatlakozik az ismert főszekció, kissé áttekert szintihangzással és az eredeti vokáldarabkáival. Az elszállást kemény visszahúzás követi, száraz dobokkal és basszussal, de aztán fokozatosan visszaépül a nóta és bejönnek a hangulatos szintidallamok is.

A kislemezen találhatjuk még a litván, ám Angliában élő Eldar Abdulajev (a Warhammer-széria kedvelői biztos mindig poénkodnak vele), vagyis EDU remixét.
House-os alapok között egy aranyos kis hangzás játszik egy gyors dallamot, mely végigrohan majd az egész dalon, persze dallamában igazodva a többiekhez. Ez a hang és a nem túl pofátlan szinuszbasszus határozza meg lényegében a remixet, a dobok kissé megbújnak a háttérben. Sunyin játsza a főtémát egy visszafogott pluck, a kiállást pedig észre sem vesszük, úgy csusszanunk bele. A végkifejlet történetesen semmi újdonságot nem hordoz, úgyhogy arra nem is érdemes szaporítani a szót.
Elhallgatható darab, de annyira nem vett le a lábamról.


A március 29-én napvilágott látott Metanoia tehát újabb mérföldkő a The Blizzard páros karrierjében, nem mellesleg egy nagyszerű kollaboráció Omnia-val. Ezen kívül ők hárman követték el Susana debütalbumára a címadó dalt, vagyis a Closer-t, ami szintén nagyon jól sikerült és kellőképpen megostromolta a toplistákat (bár Omnia-t abból is nehéz kihallani).

The Blizzard & Omnia – Metanoia
Soundpiercing, 2010. március 29.
01. Original Mix 7:13
02. Dennis Sheperd Remix 7:46

03. EDU Remix 8:21

Mi magyarok sem maradunk szavazás nélkül

Épp, hogy csak lecsengett a nemzetközi DJ Mag magazin éves DJ toplistája által keltett morgás, máris lehetőségünk van hazai kedvencünket támogatni egy kicsit a topDJ portál szavazásán belül.

Az oldal egyébként valami olyasmi szándékkal látta meg a napvilágot, hogy összehozza a magyar ajkú DJ-ket illetve rajongóikat, a különböző honi klubokról már nem is beszélve. Elektronikus zenei digitális olvasztótégellyel állunk szemben kellemes köntösbe bújtatva, ahol Sterbinszky legalább annyira képviselteti magát, mint a szomszéd DJ Szalonnás Miska.

No, szóval december 1-ig lehet eltámolyogni ERRE az oldalra, ahol a regisztrált felhasználók nem kevesebb, mint 5 (szintén regisztrált) DJ-re szavazhatnak. Ennyire nagyon egyszerű a dolog, kérem szépen. Oszt hadd szóljon!

Egy kis műszaki mizéria

A mai délelőtt folyamán jó párszor említettem a jó Istent, nem épp a legmegfelelőbb kontextusban. Az van ugyanis, Béláim, hogy van nékem ugye egy külső mikrofonom, ily’ csinos:

A lelkem természetesen 6,3-as jack-kel csatlakozik a nagyvilághoz, ami nekem, mint egyszeri notebook-felhasználónak, nem a legelőnyösebb. Még anno Norbi cimbitől kaptam gyorsba’ egy 6,3 –> 3,5-ös jack átalakítót, ami nagyon szépen végezte a dolgát. Aztán egy átkaraokezott éjszaka után valahogy elkavarodott egyik ismerősömnél a mütyür és én voltam nágyon szomrú.
Pár hete jártunk lakótársaimmal a debreceni Corában nagybevásárlás címén, és a műszaki részlegen egyből ráraboltam a különböző kábelekre és átalakítókra, hogy a hiányt orvosoljam. Szereztem is egy ilyet:

Ez csak annyiban különbözik az előzőtől, hogy meg van spékelve egy kis kábel szekcióval is (bár szerintem feleslegesen). Na most, mondtam én magamnak, hogy ideje vón’ valami hanganyagot felvenni, közeleg ugyanis a TI vendégmixem ideje. És itt el is szabadult a pokol, mert aszondjahogy:

 

Probléma #1:
Acer TravelMate 7530G gépezetem az Acer szerinti legbikásabb, legújabb audio driverrel van megáldva. Kezeli a HDMI-t, anyám térdét. Igen ám, csak nem látja a külső mikrofont, csupán a laptopba beépítettet. Sebtiben töröltem a huzatba a kezelőprogramot, így újraindítás után a Windows 7 a saját kis gyári illesztőkészletét kezdte el használni, ami már gyönyörűen vette észre, hogy be van dugva egy mikrofon a portba.

Probléma #2:
Mr. Mikrofon töksüket. De tényleg. Mint az ágyú. Belenéztem, adtam rá egy kis boost-ot szoftveresen, hátha. Fog jelet, az látszik a kis hangerőjelzőn. Változót ráadásul. De az bizony nem az, amit a külvilágből “hall”, hanem valami belső zaj. Mondom megbirizgálom az átalakítót a csatlakozásnál; az eredmény a jelszint drasztikus megemelkedése. Mondtam is neki, hogy most már akkor játszd vissza az 5.1-en, amit hallasz (listen to device) és olyan zúgást kaptam az arcomba, hogy hihetetlen. De ez nem ám az a felvételbe beszűrődő kis zajocska: ha beszélek a mikrofonba, vagy jól belecsapkodom a kezembe, azt nem adja vissza a zaj mellé. Próbáltam line-in-be dugni; semmi. Mintha csúnyán kontakthibás lenne az átalakító. Itt meg is akadtam.


Egy másik nehézség:
A MIDI-billentyűzetemhez van ez a kis aranyos Behringer UCA200-as külső hangkártya, ami nem egy egetverő valami, de azért el lehet vele operálgatni. Ilyen e:

Na most van még nekem a Trust 5.1-es hangfalszisztemem, ami immár hatodik(!) éve szolgál engem, egészen akkurátusan így néz ki:

A kis aranyos erősítő dobozkához 3,5-es jack csatlakozóval juthatunk el, ami a hangkártya 4 db RCA csatlakozáját tekintve (2-2 ki/bemenet) megint csak trükkös. Szóval szintén a Corában újítottam én egy kábelt, melynek egyik vége ks jack, másik vége 2 RCA dugasz vala, közöttük tíz(!) méter kábellel (igazából tudja a brant, minek kellett nekem ilyen hosszú). A szemléltetés végett ez meg imigyen manifesztálódik a való életben:

Látni lehet, hogy az RCA-k nem azok az igazi kis fogas “körülölelős” csatlakozók, mint pölö ez:

Az apparátusokat összedugván általában minden megy olajozottan, de néha rájön a havibaj az RCA-kra meg a jack-re és berecseg a hang. Mintha ez is kontakthibás lenne a little bit. A hangfalakhoz szállított sima kisjack-kisjack kábellel a géphez kötve nincs semmi baja, szóval nem úgy néz ki, hogy erősítő-oldali lenne a probléma.


Szóval elgondolkodtam: a Corában ilyen silány minőségű átalakítókat és kábeleket árulnának? Vagy a többi dologgal van baj? Egyszerűen szar a mikrofonom és a hangkártyám? Nem, nem valószínű, mivel más kábelekkel működnek.

Engem igazándiból a mikrofon nem hagy nyugodni, mert az bitangul fostos így. Valakinek valami tapasztalat, észrevétel? Szívesen fogadom. Vagy tényleg dobjam ki a nagy jack – kis jack átalakítót a francba? Hjaj, Béláim!

Tune Of The Year 2010

Ismét itt az idő. Hamarosan elérkezik az idei év vége is, és a világ leghallgatottabb trance rádióműsora, az A State Of Trance ezúttal is szavazásra invitálja a műfaj szerelmeseit.

Mint azt már megszokhattátok, most is elindult a Tune Of The Year, vagyis Az Év Dala szavazás, ahol is arra kíváncsiak Armin-ék, hogy a hallgatók mely dalokat szerették a legjobban a 2010-es évben. (Azok közül, amelyek lementek adásban, persze). Ezen felül most is lehetőségünk van megjelölni a számunkra legjobban tetsző idei ASOT-ot.

Igazándiból én nem szoktam hallgatni, csak nagy ritkán, viszont amire mindenképp behangolok, az a szavazás eredményeit közlő év végi Top 20 adás, azok mindig nagyon jók; mind zeneileg ugye, mind pedig az atmoszféra. Megbolydul az internet trance-áztatta szeglete, mindenki tippelgeti, melyik lesz a következő dal, illetve vajon melyik nyeri el az év dala címet. Szóval fank.

Ha Te is le akarod tenni a voksodat, akkor nincs más dolgod, mint ellátogatni ERRE az oldalra, és kiválasztani 5 kedvenc dalodat a bazinagy listából.

Az én idei Top 5-öm, hirtelen:

1. DJ Eco - People (Rafael Frost Remix)
 – az év remixe számomra, hihetetlen! Régen éreztem ekkora energiát egy zenében, képes kicsavarni a szomszéd almafát.
DJ Eco – People (Rafael Frost Remix)
2. Irisdeejay feat. Maria Opale - Leave A Sign
 – az év egyik legösszetettebb, legmegkapóbb nótája, olvassátok el az interjút, amit Iris-szel csináltam
Iris Deejay feat. Maria Opale – Leave A Sign
3. Super8 & Tab feat. Jan Burton – Mercy
 – megunhatatlan instant klasszikus, Empire című debüt albumuk egyik legjobb darabja. Olvassátok el az album bemutatóját itt
Suoer8 & Tab feat. Jan Burton – Mercy
4. Mike Foyle pres. Statica – Blossom
 – a nyár leghangulatosabb muzsikája
Mike Foyle pres. Statica – Blossom
5. Ian Solano - In Real Time
 – Solano cimborám nyári falszaggató alkotása. Az a különleges dolog történt ezzel kapcsolatban, hogy a világon én voltam a legelső ember, aki nyár közepén megkapta Ian-től. Hamarabb játszottam, mint Armin van Buuren (aki most októberben lőtte el valamelyik adásban).
Ian Solano – In Real Time

Szerintetek idén mi lesz a Tune Of The Year?

A hét favoritja 11.

Mai delikvensünk, a finn Miikka Leinonen azon producerek közé tartozik, akik iszonyúan tehetségesek, mégsem mondanánk rá, hogy az a kimondottan főállású zeneszerző. Meghúzódik a háttérben, viszont ha olykor-olykor megsuhint egy megjelenést, akkor biztosra vehetjük, hogy nagyon jó dalról van szó. A 31 éves Jyväskylä-ban élő fiatalemberről egyébként nem sok mindent tudhatunk meg, ha körbenézünk az interneten, és a web2 nyújtotta közösségi gyümölcsökből is csak módjával csipeget; így aztán sok trance-szerető emberke nem is igazán ismeri.
Jó magam a 2006-os Vast Vision-szám, az Ellipse jóvoltából figyeltem fel rá, ugyanis a kislemezre olyan remixet hozott össze, hogy az a szó legszorosabb értelmében elképesztő! Ez idő tájt figyeltek fel rá a nagy nevek is, diszkógráfiáját pedig megannyi jól sikerült kislemez, koprodukció és remix ékesíti. Ez év elején megeresztett három EP-t is némi hallgatás után, s mind a Kingdom Fall, mind a Mirabel, mind pedig a most bemutatásra kerülő Exordium / Galiana is minőségi darab.

Miikka stílusa kellemesen ötvözi az uplifting trance-t és a progresszívebb elemeket, de inkább az előbbi területén tartózkodik. Mindig könnyen emészthető, hangulatos nótákkal operál, és kellemes anyagokat szolgáltat mind otthoni hallgatásra, mind buliba. Az április 6-án megjelent Exordium / Galiana kislemez tökéletes példa erre.

Az Exordium határozottan rugaszkodik el a földtől, kapunk a lábunk alá szokásos kick-clap-hat kombót, némi atmoszférikus, elnyújtott effektekkel a háttérben. Komótosan, magasan szűrve kúszik be a basszus, ami aztán ki is öli a dobokat, amint teljesen erejére kap. Érkezik vele együtt némi szintiprüttyögés is, egyre több aláfestő dallam veszi át a kompozíció vezetését. Visszatérnek a dobok, erősödik a nyomás, remekül bontakozik ki a dal. A különböző szintetizátor hangok átgondolt, táncoltató egészet alkotnak. A kiállást nyugodtan érjük el, ahol is köszönt minket egy elszórt dallamot játszó csengettyűszerű hang, megtámasztva szállós akkordokkal. Hirtelen váltunk: egy leheletnyit markánsabb szinti kínál bennünket egy magabiztosabb dallammal, hogy aztán egy kis felvezetés után odaadhassuk magunkat a végkifejletnek. Felemelő uplift muzsika sok energiával.

A személyes kedvencem, a Galiana nagyon sokban hasonlít az előző versenyzőre, de talán valamivel hangulatosabb és dallamosabb annál. Gyors, ropogós basszus és hangsúlyosabb szinti-jelenlét meghintve egy gitárszerű valamivel. Táncolós, adagolós összeállítás, miközben frankó melódiák simogatják az ember fülét. A két szám szerkezeti felépítése között is párhuzam vonható, a kiállást jelen esetben is szépen lelassulva érjük el, de amit kapunk, az természetesen különböző: a Galiana csodálatos zongorajátékkal kápráztat el minket a célegyenes előtt. Olyannal, amire egyből ráharapunk, ami megfog és nem ereszt minimum egy hétig. Ennek tetejébe jön a fődallam, egy szépen kitekert szintivel prezentálva; e kettő kombinációja teszi a nótát 2010 első negyedének egyik legjobbjává. Agyhúzós felpörgetés után semmi sem áll az utunkba: nyakunba kapunk mindent, amit eddig megismerhettünk, a szeletelő basszustól kezdve a zongorán át a ritmusos loopokig. A főtéma pedig nagyszerűen variálgat a kórus alatt.

A finn Miikka Leinonen eme kislemeze úgy érzem nem hiányozhat a minőségi trance-t kedvelő emberkék zenetárából.

 

Miikka Leinonen – Galiana

Miika Leinonen – Exordium / Galiana
Fraction Records, 2010. április 6.
01. Exordium 9:18
02. Galiana 8:33