2009. április 27., hétfő

- 20

1989. 04. 27.
Csütörtök.
Délután 4 óra környékén.


Ma lettem 20 éves.
Éjjjóóóóó!

2009. április 26., vasárnap

- A szirén is új ruhát kap

Tavaly nyár végén írtam az Above & Beyond formáció egyik projectjének, az OceanLab-nek a debütáló albumáról. Az augusztus 5-én megjelent Sirens Of The Sea kiemelkedő darabja a tavalyi trance-kínálatnak, de meg merem kockáztatni, hogy a 21. század trance albumainak toplistáján is előkelő helyet foglalna el.
Engem azóta is fogva tart, nagyon imádom az összes dalt a korongról, csakúgy, mint az azóta kiadott single-kről; hiszen jöttek szépen sorban a kislemezek: Sirens Of The Sea, Breaking Ties, Miracle, On A Good Day. Nemrég pedig bejelentették a srácok, hogy Armin Imagine albumához hasonlóan ők is eleresztenek egy remixalbumot.

A Sirens Of The Sea Remixed egy dupla CD-s album lesz, melynek első lemezén lesznek olyan finomságok, mint a Lonely Girl Gareth Emery remixe, Oliver Smith újragondolásában a csodálatos Ashes, a rég nem látott Lange verziója az I Am What I Am-ből vagy az eredetivel szöges ellentétben álló On The Beach remix Andy Duguid-tól.

A második lemez kötelező darab lesz a magyar atyafiaknak, ugyanis a Myon & Shane54 duó már megint itt van, csakúgy, mint az Imagine Remixed-en: a Just Listen-t remixelték a srácok, melyet a februári Menno de Jong bulin be is játszottak és hát... mi meg csak néztünk Gary-vel, mondjuk nem sokáig mert mozogni kellett rá. Mellettük lesznek még olyanok, mint a Duderstadt-fivérek, akik a Breaking Ties-t vették kezelésbe. Ennek a korongnak az igazi pikantériája viszont az, hogy helyet kaptak rajta régebbi OceanLab-számok is, olyanok, amik megjelenésük óta bekarcolták magukat a trance nagy könyvébe: a megunhatatlan Satellite, a Sky Falls Down Armin van Buuren remixben, vagy épp a másik nagy holland, Ferry Corsten által átszerkesztett első OceanLab nóta, a Clear Blue Water.

Igazi csemege lesz ez, bizony mondom Néktek! Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor óhajtják kiadni, de az tuti, hogy már lehet előrendelni röpke 10 euróért ITT. Akik így döntenek, azoknak Paavo-ék dedikálják is a cuccost.

És íme a tracklista:

CD 1
1. If I Could Fly (Jaytech Remix)
2. Come Home (Michael Cassette Remix)
3. On The Beach (Andy Duguid Remix)
4. Lonely Girl (Gareth Emery Remix)
5. On A Good Day (Above & Beyond Club Mix)
6. I Am What I Am (Lange Remix)
7. Breaking Ties (Above & Beyond Analogue Haven Mix)
8. Miracle (Above & Beyond Club Mix)
9. Ashes (Oliver Smith Remix)
10. Sirens Of The Sea (Above & Beyond Club Mix)

CD2
1. Secret (Andrew Bayer Remix)
2. Just Listen (Myon & Shane 54 Remix)
3. On A Good Day (16 Bit Lolitas Remix)
4. Miracle (Michael Cassette Remix)
5. Sirens Of The Sea (Sonorous Remix)
6. Breaking Ties (Duderstadt Vocal Remix)
7. Satellite (Original Above & Beyond Mix)
8. Sky Falls Down (Armin van Buuren Remix)
9. Clear Blue Water (Ferry Corsten Remix)
10. Beautiful Together (Signum Remix)

2009. április 15., szerda

- Négy darab százas


Ismerős a logó? Oh, hát persze, hogy az! Itt, a blog hasábjain is előfordult már egyszer-kétszer meg hát ugye aki a trance stílust szereti annak kötelező: a szcéna illusztris rádióműsorának szimbóluma ez, egy olyan hetente jelentkező friss és ropogós összeállításé, ami nélkül már szinte nem élet az élet és milliók hallgatják szerte a világról.
A házigazda, a holland Armin van Buuren is még csak pelyhedző potméterű muzsikus volt, amikor 2001-ben elindította az A State Of Trance névre keresztelt műsort, ám ahogy nőtt az évek során a tapasztalata és népszerűsége, úgy nőtte ki magát az ASOT is egyfajta trance-ikonná. Én először a 205. epizódot hallottam egy osztálytársam jóvoltából (meglepődtem, hogy Armint hallgat), aztán 2006 novemberétől, a 270. epizódtól fogva nagyjából folyamatosan figyelemmel kísérem és minden csütörtök este 8-kor belövöm a Digitally Imported FM-et.

Eltelt 8 év. Én személy szerint elképzelni sem tudom, hogy lehet 8 évig folyamatosan vezetni egy műsort hétről-hétre. Mivel nekem is volt már egy rövidéletű műsorom, illetve folynak az előkészületek egy új széria kialakításán, így tudom, hogy egy igazán jó adást összehozni sok idő. Odafigyelés, hanganyagok felvétele, új zenék beszerzése, meghallgatása, eldöntése, hogy beleillik-e a műsor profiljába oder nein, aztán még összerakni-mixelni-vágni-hegeszteni az egészet, majd a szükséges utómunkálatokat elvégezni.. hát, időbe telik. Ez még az én esetemben oké is, de gondoljunk bele egy kicsit Armin helyzetébe: szerintem ő jóformán levegőt nem tud venni, annyi az elintéznivalója. Megbeszélések, bulikba járni a világ különböző pontjaira (ergo folyton utazik), az Armada kiadóval kapcsolatos dolgok egy részének intézése (bár azt elintézik nagyrészt helyette), új zenékkel is néha meg kéne lepni a rajongókat és akkor még ott van az ASOT. Azt is össze kell állítani hétről-hétre, nameg csütörtökön le is kell adni. 33 évesen. Hihetetlen a pali.

Na de koránt sem úgy tűnik, hogy abba akarná hagyni a műsort. Minek is tenné, amikor karrierje csúcsán van. 8 hosszú év alatt pedig odáig fajult a világ, hogy bizony itt a nyakunkon a 400. (négyszázadik) A State Of Trance epizód! És hogy mennyire is? Holnap.

Persze ahogy eddig mindig megünnepelte a jubileumokat a holland fenegyerek, így nem lesz ez másképp most sem. Elnézést, másképp lesz.
Mert a 400. adást nem akárhogy fogják ünnepelni a trancer-ek! Hetedhét országra szóló partysorozatot szerveztek nekünk Arminék, sőt rögtön 3 napig fog tartani a banzáj 3 különböző országban. Kib****t nagy buli lesz, bizony mondom Néktek, ki is van a sokminden, hogy én nem tudok menni valamelyikre.

No de hogy is lesz ez?
Holnap este 8-tól indul a mandula, egyenesen Németföldről, a wuppertali Club Butan-ből. Bele is kezd a lecsóba maga Armin, majd a nemesi családból származó nagy kedvencem, a brit Gareth Emery veszi át tőle a lejátszókat. Az a pali nagyon tudja! De a színfalak mögött ott fog várakozni még a manapság már csak Roger Shah néven főzőcskéző DJ Shah is, a hollandus kissé zakkant Sied van Riel, az Anjunabeats kiadó nagy duója, Super8 & Tab, a kanadai zseni Arnej és nem utolsó sorban kicsiny hazánk üstökösei, Myon & Shane54!
Shane-ék így köszöntik a népet (csak Myon használt volna valami épkézláb mikrofont :D):


Aki esetleg a reggel 6-ig tartó buli után még érzi a boogie-t a lábában, az nyugodtan átruccanhat Nagy-Britanniába, a burminghami Club Air-be, ugyanis ott folytatódik tovább az ütemremozgás. Armin egyfajta fantomként természetesen mindenhol feltűnik (valószínűleg nem riksával közlekedik), ugyanis ott is ő fogja nyitni az estét este fél 9-kor. Utána hallhatunk és láthatunk még egy egész Markus Schulz-ot, egy csipetnyi Simon Patterson-t, egy evőkanálnyi Daniel Kandi-t, sőt még egy nyoszolyányi Mike Foyle-t is. Természetesen többek között.

A trancederby utolsó állomás maga az Anyaföld, a hollandiai Rotterdam. Április 18-án szombaton a Maasillo-ban eshetünk ismét transzba este 10-es kapunyitással. Armin szettjét ismét csak Gareth Emery-é követi majd, de aztán pörgetnek még Aly & Fila-ék, a Cosmic Gate-es srácok, Nitrous Oxide, de még maga Ronski Speed is. A buli hajhullásig, orrvérzésig, földre rogyásig, illetve reggel 6-ig tart.

Bocs, lehet, hogy későn szólok, jegyeket már ofkorz ne reméljetek, olyan sold out, hogy neki lehet támaszkodni.

Naszóval, holnap indulunk, megállás nincs, este 8-tól közvetíti egy talicskányi rádióállomás is a partyt, többek között a jó öreg Digitally Imported FM is azoknak, akik nem tudnak ott lenni de részesei akarnak lenni az élménynek.

3 nap, 3 ország, 3 elit klub, a trance szcéna színe-java és majd' 30 órányi elektronikus zene. A State Of Trance Episode 400: én így szeretlek!

Itt pedig a hivatalos oldal, mélyebbre ható információhalmazzal, a fellépők teljes listájával, videókkal, interjúkkal és még ami a hangfalon kifér.

2009. április 11., szombat

- Mi van ATB-ékkel?

Írtam múltkorába arról, hogy május elsején jön ki az új, elvileg izominnovatív ATB album. Ma, ahogy szokásos körutamat jártam a blogok és portálok mezején, megakadt a szemem André MySpace-blogjának legfrissebb bejegyzésén.

Úgy néz ki elkezdi a mester szivárogtatni az anyagokat a lemezről. Végre! Íme a közeljövőben megjelenő What About Us klipje, a második dal a korongon:



Nagyon úgy hallom, hogy a dal a Jades nevű formáció keze alatt született, amibe persze ATB is benne van. Az eleje kicsit a régi jó Tanneberger-dalokat idézte fel bennem, egész érdekes a kompozíció, de tetszik. Jóféle lesz az album úgy érzem.

2009. április 8., szerda

- A kopasz is jön

A transz szcéna örök kopasza, Marco V nemrég bejelentette: májusban vagy júniusban szoríthatják magukhoz a rajongók az új szerzői albumát.
Én már várom de nagyon, bár meg kell hagyni inkább a szetjei miatt szeretem, de hát ki ne ismerné a Loops & Things újragondolt változatát vagy épp a Second Bite-ot.
A holland Marco Verkuijlen igen fiatalon, 14 évesen kezdett el foglalkozni a lemezek pörgetésével és '96-ra már a nagy eindhoveni klub, a De Danssalon falai között mozgatta ütemre a jónép végtagjait. Ekkor jelent meg első mixlemeze is Club Sandwich címen, ráadásul annál a Polydor kiadónál, ahol anno 1976-ban kijött Jean-Michel Jarre első kislemeze, az Oxygene LP.

Négy év kellett, hogy a 2005-ös debütalbuma után végre új matéria hagyja el a stúdióját de az előrejelzések szerint ismét fület gyönyörködtető dalokat csomagolt egybe a kopasz. 11 dal várható a Propaganda nevű lemezen, amihez ráadásul még egy képregény is készül, nem mástól, mint a már Marvel-nek is dolgozó Vee Ladwa-tól. Én mondjuk kiváncsi leszek, hogy mi az túrós batyu lesz a sztorija annak a képregénynek.

Május elsején (ne feledjük, akkor jön az Amszterdamban, mindössze 250 emberkének. Nem viszi túlzásba. Honlapján viszont akár jegyet is rendelhetünk.

Propaganda tracklista:
01. Unprepared
02. Treviso
03. Solitary Confinement
04. Coma Aid
05. Chemistry
06. The Man Who Was There
07. Ritual Purification
08. Digital Identity
09. A Journey Into Sound
10. Counterpoint
11. WRC Theme

2009. április 7., kedd

- Extra

Nincs tárhelyem, nincs weboldalam és nem tudok loginolni. A világ egyik legegyszerűbb és legkevésbé használt nyelvén tudok programozni és rajtam kívül millióan értik, hogy mire gondolok, ha azt mondom: extra.hu. Az FTP-met blokkolták és nem szeretem ha a tulajok másodjára is összekeverik a jóravaló egyszeri hobbizenészt a velejéig csúnyagonosz warezgeek-kel. Büszkén gondolok az eltelt majd' fél évre, a regisztrált domain-nevemre, az FTP-n tárolt adataimra a kezdetleges weboldalamra. Szeretem az Artisjust, az új tárhely után való keresgélést és azt, ha büdös a p... egy kicsit. Itt élek egy isten háta mögötti kisvárosban, blogolásban még császár sem vagyok és igenis nálam vannak a világ legjogsértőbb zenéi közzétéve.
Extra.hu: én így szeretlek!

2009. április 2., csütörtök

- Áramolt az enerdzsi

Namost aszongyahogy, már egy hete csak ezt a videót nézem. Minden nap ezzel kezdek és akkor oké a napom.
Idén március 7-én tartották a Trance Energy-t. A transzrendezvények egyik legnívósabbja. Ugye mondanom sem kell. Meg aztán írtam én már erről anno.
Oldalt meghallgathatjátok az idei TE himnuszt, amit ezúttal a Rank 1 duó hozott össze és nagggggyon baba.
És akkor nézzük ezt a kis videót, melynek folyamán a betekintés a színfalak mögé egy kicsit megtörténik vala:



Armin amilyen szöveget lenyom :) Hááá, funny! Figyeljétek a csajszikat, kicsit nem tudják mivan :))

- Változnak az idők 1.

Meglepően sokan kérdezték az elmúlt fél hónapban: mi van velem? Miért álltam le? A válasz pedig igen sokrétű.
Először is szeretném megköszönni azoknak, akik hiányoltak, mert ők is ösztönöztek arra, hogy minél hamarabb visszatérjek és hajnalokba nyúlóan ütögessem a mellesleg nagyon-nagyon jól teljesítő laptopom billentyűit. Szeretném megköszönni a blog hasábjain már sokat emlegetett Myon-nak, hogy megtisztelt egy kommenttel :). És szeretném megköszönni a Fornetti-s sajtos pogácsának, mert az meg k...a finom. És akkor nézzük sorjában, mi is történt manapság:

Március 15-én valami véget ért. Mindenki tudta már előre, mindenki érezte a szívében és keserűen számított is rá, bár talán nehéz volt elhinni. A 'mindenki' most azokat jelöli, akik sokat hallgatták a TranceTream FM-et és részt vettek a rádió oldalán zajló életben. A rádió hazánk leghallgatottabb, legsikerebb online trance rádiója volt. Profi csapattal, nagyszerű közösséggel, rengeteg munkával a hátuk mögött és főképp színvonalas adásokkal és igényes rezidensekkel.
Bizonyos forrásokból lehetett már tudni, hogy valami készül, még ha nem is tudtuk, hogy pontosan mi. Aztán március közepe előtt picivel bejelentették, hogy készüljünk: vége.
Az online TranceTream FM március idusán megszűnt sugározni, a Shoutcast szervert lelőtték, elhallgatott örökre. Hogy mi a jövő? Háát... átnyergelnek egy vérprofi csapathoz, stúdióba meg ami illik és földi sugárzáson folytatják a trance szórását kissé megújulva-átalakulva. Több lesz a hallgató, korszerűbb a környezet, szebb a köntös és talán így a trance sem lesz annyira underground műfaj a magyar zenei élet esztergapadján. Persze áldozatok mindig vannak: jó pár rezidenstől/műsortól/baráttól meg kellett válnia a csapatnak. Hogy pontosan kik ők? Még nem tudjuk.
A fórum még egyelőre él. Nem is csoda, hiszen hazánk talán legjófejebb, legösszeszokottabb és legösszetartóbb trance rajongói közössége osztja ott meg napi életét, véleményét. Nem ismerek még egy ilyen nagyszerű fórumot (bár az is igaz hogy nem sok fórumközösségnek vagyok a tagja).
Ez engem annyiban érint főként, hogy a 'blogból posztokat kiragadós TT főoldalra kirakós' korszaknak ezennel vége és én is lépek egyet előre: amint beindul a gépezet Atishéknál, egy leszek azok közül, akik időről-időre hírekkel töltik majd meg az oldalt, exkluzíve nekik.
A TT-nek tehát vége, de ne szomorkodjunk, hamarosan ismét élvezhetjük őket az éterben.

Viszont nem csak a rádió hagyott itt minket. Pár hete nem lehet elérni egy olyan oldalt, amiről itt nagyon sok szó esett és nagyon a szívemhez nőtt: a Music of Trance-t. Egy kis közösségi portálként indult és bár nem nőtte ki magát valami bazi nagy szájttá, rendesen voltak tagok/látogatók/nézettségi adatok. Az oldalon összeverődött egy erős csoport akikhez nekem is volt szerencsém csatlakozni. Ennek köszönhetően jó pár már szinte barátot szereztem az ország különböző pontjairól. Az oldal nélkül most kevesebb lennék.
Hogy mi történt? Nem lehet tudni. Kérdeztem az alapítókat, a főadminokat, de ők is értetlenül állnak az eset előtt. Valószínű, hogy az Extra.hu gondolta úgy, véget vet a dolognak.
Érdekes, a múltkor pont erről beszélgettünk a törzstagokkal és visszaidézve a majd' 2 évet, amíg az oldal futott... hát én már majdnem sírtam :). Egy perces néma csönd.

Talán enyhítő körülmény, hogy folyamatban van egy másik kezdeményezés, ami betöltheti a MoT helyét a szívünkben...
tubíkontinyúd.

2009. április 1., szerda

- Roló fel!

Itt a tavasz, dagad a ... blog! Jelentem újból itt vagyok, és erősebb vagyok, mint a forint. Az elmúlt napokban sok minden történt, sok minden változott. Vannak dolgok, amiktől könnyes búcsút vettünk, de helyükbe érkezett az új generáció, mely remélhetőleg legalább olyan sikeres lesz, mint az elődök. De hogy mi is húzódik a háttérben?... hamarosan megtudhatjátok :)
De tökre, tökre komolyan.